Sudár Éva
Gallery images
Szóval úgy kezdődött, hogy egy 38-as cipőt szerettünk volna venni a 12 éves lányunknak.
A „rendelés” lenyomását követő 5 percben azonban ezt az üzenet kaptuk a bankunktól.
A nagy izgalmakból lassan ocsúdtunk, s akkor (kb. egy hétre rá) megérkezett Ella levele. Hogy mi??? Most akkor mégis rendeltünk egy Nike cipőt?
Áh, hülyeség, néztünk össze a férjemmel, kétszer nem vezetnek meg minket, s akkor megérkezett a Magyar Posta értesítése is: vámkezelésre váró küldeményünk jött. Ezerötszáz forint. Nyilván sejtik a választ: igen, befizettük. Végül is eddig ennyibe került ez a kaland
Elérkezett Valentin-nap, a postától pedig értesítés érkezett, hogy a CSOMAG megérkezett, átvehető.
Amely EZT tartalmazta.
Azonnal fel kellett próbálni. Kicsit nagy, kicsit lötyög, kicsit nem 38-as és nem Nike gyerekcipő, de Cartier gyűrű!!!
S aki nem hinné, annak küldtek egy Certificate-et is, hogy ez 18 karátos arany-platinum gyűrű. Az „ID Number”, illetve az igazoló dátum helye üres maradt, s a műbőr doboz is árnyalta a képet, de legalább biztosra vehettük, hogy hamisítatlan kínai cuccot kaptuk.
Na jó, de mégis mi ez? Elvittük ékszerészhez, ahol kínkeservvel mintát tudtak venni. Jelentjük: acél „Cartier” sorszámozott gyűrűvel ünnepeltük a Valentin-napot. És jegyezzük meg jól, ha legalább a szám valódi: az 538.121-ik balekok vagyunk a világon.
Leírás

Fotó: Sudár Ágnes