Haza és nagyvilág

Mi az, idén nem is lesz tanév?

Magyarország | Ha azt írjuk, hogy jelen állás szerint idén nem lesz tanév, az „fake news-nak” számítana? A minisztériumi rendelet a 2022/2023-as tanév rendjéről ugyanis még mindig nem jelent meg, pedig már csak pár hét van hátra az iskolakezdésig.
Új Szó Nálunk

2022. július 26. 20:00

tanév
- Fotó: shutterstock

Az oktatási ügyekben jártas Eduline oldal is egyre sűrűbben érdeklődik az idei tanév rendjéről, bár június elején még aligha gondolta, hogy július utolsó hetében ugyanaz lehetne a cikk címe: mikor döntik már el a tanév rendjét?  

„Látszólag jelentéktelen dokumentum, de az iskolák életének megszervezéséhez elengedhetetlen – mondta erről korábban a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke. Az érdekképviselet azóta az oktatási államtitkárságnál levélben érdeklődött, mikor érkezik meg az új tanév rendjéről szóló jogszabály, a választ a napokban várják. 

Hetek óta tűkön ülnek – na persze nem a diákok, hanem az iskolák és a tanárok a szokásos rendelet híján, ami tavaly júniusban már megjelent. Ebből derülne ki legelőször is, hogy mikor kezdődik az új tanév, mikor lesznek a tanítási szünetek, és pontosan meddig tart az első félév. Idén azonban a tanév rendjéről szóló minisztériumi rendelet még nem jelent meg, pedig az iskoláknak már jóval a tanévkezdés előtt el kell kezdeniük a tervezést, az órarendek összeállítását és az év menetrendjének kialakítását. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
bíróság

A fellebbezés súlyosabb ítéletet hozott a kábítószerrel kereskedő férfiak ügyében

hori

A halak számára ma fontos lehet az intuíció

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

traffi

Ma minden traffipax mér, mégpedig ezeken a helyeken

labdarúgás

Huszonöt éves jubileumára új klubépületet kap a győri Üstökös FC

pad thai

Mit főzzek? Pad thait!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.