Helyi hírek

M83: decemberre lesz átjárható a Malom úti körforgalom

Győr | A jövő év végére lesz kész a 83-as számú gyorsforgalmi út Győr és Pápa között. A kisalföldi megyeszékhelyen a bevezető szakasz építése van most soron, már a második körforgalom épül.
Somodi Géza

2022. október 4. 20:00

Malom
A Malom úti csomópontnál folyik a munka, jelentős forgalmi korlátozások mellett  - Fotó: Somodi Géza

Győr határában, az Aranyhal étteremnél már nagyjából kész a körforgalom, a Malom útnál zajlanak most jelentős munkák. Lapunk a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t kérdezte a munkálatok menetéről. 

A válasz összefoglalót ad az eddig elvégzett építésről is. Leírták, hogy a NIF Zrt. 2020. szeptemberében adta át a területet a vállalkozóknak a 83. számú, 2x2 sávos főút kivitelezéséhez. A Pápa és Győr közötti szakaszt érintő projekt keretében megépítenek egy36 kilométer hosszú nyomvonalat, melyen 110 km/h sebességgel lehet majd közlekedni. Az út 2x2 sávos lesz, középen fizikai elválasztással.  

A biztonságos közlekedés érdekében az útszakaszra 6 különszintű csomóponton keresztül lehet majd felhajtani (Pápa, Gyarmat, Tét Dél, Tét Észak, Győrszemere és Koroncó). A projekt keretében megépítenek 23 műtárgyat, azaz hidat, felüljárót. A projekten a földmunka és a pályaszerkezet építése van folyamatban.  

A győri 2,5 kilométer hosszú bevezető szakaszt a 2018-ban elkészült első 1 kilométeres, a Metro csomóponti részhez hasonlóan 2x2 sávra bővítik. Zajvédőfal, kerékpárút és két turbó körforgalom (Malom u., Új Élet utca) is épül az eddigi jelzőlámpás csomópontok helyett. 

Az Új Élet utca térségében lévő turbó körforgalom kialakítása 2022 márciusában kezdődött meg, és júliusban kötőréteg szinten elkészült. Ideiglenes forgalomkorlátozás mellett már körforgalmú csomópontként működik.  

A Malom utca térségében lévő csomópont átépítése 2022 augusztusában kezdődött meg. Jelenleg a csomópontot érintő gázkiváltás, a Gyirmót felőli oldali töltések kialakítása és a szegélyek építése történik. Ebben az ütemben kialakítják kötőréteg szinten a körforgalom gyirmóti felét, hogy a forgalmat az új fél körpályára rá lehessen terelni. A terelés után a kivitelezési ütemterv szerint a ménfőcsanaki oldal átépítése 2022. október közepén kezdődik meg. Hasonlóan az Új Élet utcai körforgalomhoz, kötőréteg szinten a csomópont 2022 decemberére elkészül. 

A két körforgalom közötti, 2x2 sávos pálya átépítése párhuzamosan halad a csomóponti munkálatokkal, hogy 2023-ban a győri bevezető szakaszon a befejező munkálatokat (kopóréteg, végleges fogalomtechnikai jelzések, portálok, zajvédő fal, közvilágítás építése) el lehessen végezni. 

A teljes projekt előrehaladása 60%. A tervezett befejezési határidő 2023. IV. negyedév. 

Aki arra jár, az március óta tapasztalhatja a forgalomkorlátozásokat. Erre még egy ideig számítani kell. A NIF ezért is kéri a közlekedők további megértő türelmét és figyelmét, hogy baleset ne történjen. 

Malom út
A Malom úti csomópont a munkálatok elkezdésekor - Fotó: Szabó Jenő Facebook-oldala
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pesto

Mit főzzek? Tésztát!

gázár

Ünnepi rend a Győr-Szolnál

kvíz

KVÍZ: Igazak-e ezek a történelmi állítások?

autópálya

Részegen csalinkázott egy kamionos az autópályán

baba

Az elmúlt egy évben mindenből kevesebb jutott: születésből, halálozásból és házasságból is

rendőrség

Meg akarta ölni volt élettársát a csornai piacon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.