Haza és nagyvilág

Véletlen szerencsének köszönheti életét

Az úttest mellett feküdt egy 70 év körüli férfi, szerencséjére észrevették. Nem lélegzett. Az esetről a mentők számoltak be.
Új Szó Nálunk

2022. október 6. 08:30

mentők
Illusztráció: Országos Mentőszolgálat 

A mentők gyors segítségét kérték Pécsvárad közelébe egy 70 éves férfihez, akire egy pár talált rá az út mellett. Az autóban utazó férfi és nő rögtön félreálltak és a beteg segítségére siettek, látva, hogy mozdulatlanul fekszik. Mentőt hívtak, majd a telefonos utasítások szerint megvizsgálták a férfit, aki már nem lélegzett.  

A mentésirányító több egységet riasztott a helyszínre, köztük mentőhelikoptert is, miközben az újraélesztés lépéseire instruálta a bejelentőket. Hamar érkezett a profi segítség, s az életmentés az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerre vezetett. A beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba – írta Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
bíróság

A fellebbezés súlyosabb ítéletet hozott a kábítószerrel kereskedő férfiak ügyében

hori

A halak számára ma fontos lehet az intuíció

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

traffi

Ma minden traffipax mér, mégpedig ezeken a helyeken

labdarúgás

Huszonöt éves jubileumára új klubépületet kap a győri Üstökös FC

pad thai

Mit főzzek? Pad thait!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.