Haza és nagyvilág

Térképre tették: nálunk 5 CT és 5 MR készülék van

Magyarország | Az Eurostat listáján továbbra is az utolsók között vagyunk az egy főre jutó CT- és MR-berendezéseket illetően.
Új Szó Nálunk

2023. március 22. 13:00

térkpé
Kép: VG 

Diagnosztikai központot üzemeltetni nem olcsó, évente mégis legalább 10-12 ilyen zöldmezős centrum nő ki a semmiből. „Csak abban nem történt változás az elmúlt években, hogy az Eurostat listáján továbbra is az utolsók között vagyunk az egy főre jutó CT- és MR-berendezéseket illetően” – mondta a Világgazdaságnak Zöldi Péter egészségügyi szakértő, a radiologia.hu portálmenedzsere, aki szerint ezek az adatok azért sem mérvadók, mert amíg 2010-ben csak 73 CT- és 36 MR-gép volt hazánkban, addig mostanra az állomány jelentősen megváltozott: az előbbiből majdnem kétszer (141), utóbbiból pedig közel háromszor (102) annyi van Magyarországon, mint 13 éve. Ezekre a készülékekre elsősorban azért van szükség, hogy időben ki lehessen szűrni a súlyos betegségeket. 

A szakember szerint a képet az is torzíthatja, hogy hiába van egy létesítménynek több ilyen eszköze, ha állami finanszírozottként csak egy van feltüntetve belőlük, így az Eurostat adatbázisába is csupán az az egy kerül be. 

Az uniós átlagról friss eredmény nincs, 2021-ben a következőképpen nézett ki: CT-ből 28,2, MR-ből 20 jutott egymillió emberre, miközben nálunk ez a szám jelenleg 14,8 és 10,6. 

Itthon 103 aktív kórház van, ebből 63-ban van sürgősségi osztály, amelyik mindegyike el van látva CT-vel. Ezzel szemben az MR nem kötelező. A lényeg, hogy ezen berendezések mennyisége Magyarországon az igényeknek megfelelő, bár jól jönne minden intézményben még egy CT – hangsúlyozta Zöldi, hozzátéve, hogy EU-s összevetésben két országot előzünk meg, Bulgáriát és Romániát. 

Ami a gépparkunkat illeti, a CT-jeink átlagéletkora 7,8 év, az MR-jeink pedig hat és fél évesek, tehát erre tényleg nem lehet panasz, viszonylag modernek. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pad thai

Mit főzzek? Pad thait!

repce

A hűvösebbre fordult időjárás jól jött a mezőgazdaságnak

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

covid

Most vesztésre áll az influenza és a covid

Gáza

Emberi drámák az év legjobb fotóin

szúnyog

Már számolják a szúnyogokat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.