Haza és nagyvilág

Fenyegető levelet kaptak a háziorvosok

Magyarország | Az Új Szó Nálunknak is küldött valaki egy példányt, az Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei volt.
Új Szó Nálunk

2023. március 22. 17:00

pexels
Fotó: pexels

Fenyegető levelet kaptak Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében azok a háziorvosok, akik eddig még nem kötöttek önként szerződést az Országos Mentőszolgálattal – derül ki a Népszava birtokába került dokumentumból. Mint megírtuk, ebben a két megyében március 1-jétől indult az új háziorvosi ügyeleti rendszer, Győr-Moson-Sopronban viszont nem tudtak az indulásra szerződést kötni az orvosokkal, így az ügyeletet jelenleg is kórházi orvosok (rezidensek, szakorvosjelöltek) látják el.  

MOK
Fotó: A kiküldött levél első oldala.  

A Népszava azt írja: a járási tiszti főorvosok által jegyzett dokumentum arra figyelmezteti az alapellátókat, hogy teljesítsék kötelezettségüket, és vállaljanak havonta két alkalommal délután négytől este tízig ügyeletet. Egyben utasítják is az érintetteket, hogy adataikat adják át az ügyelet megkezdése előtt 48 órával OMSZ-nek, továbbá március 31-ig jelezzék a tiszti főorvos hivatalának, hogy az utasításoknak eleget tettek. Az ellenszegülőket 30 ezer forintól 5 millió forintig terjedő bírsággal és a működési engedélyük visszavonásával fenyegetik meg a határozatban. Ez utóbbi azt jelenti, hogy körzetében sem láthatná el a munkáját az orvos. 

– Az orvosi kamara jogászai már vizsgálják a szerda éjjel postázott járási tiszti főorvosok, ügyeletre kötelező levelét – mondta a lapnak Szíjjártó László, a Győr-Moson-Sopron megyei orvosi kamara területi elnöke. - A mi ismereteink szerint ugyanis ha nincs egészségügyi szükségállapot, a háziorvosok ily módon nem vezényelhetők. A területi elnök hozzátette: a jogászok szerint e levélben leírtak erősen vitathatóak. A háziorvos kollégáinkat arra biztatjuk, hogy jogász segítségével közösen lépjenek fel az egyértelmű fenyegetés ellen. (További részletek a cikkben olvashatók.) 

Szintén mai hír az ugytudjuk.hu-ról,  hogy eddig 62 felnőtt és 20 gyermek háziorvossal kötöttek ügyeleti szerződést Győr-Moson-Sopronban.  

A kiküldött levél második oldala.
A kiküldött levél második oldala.    
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
húsvét

Nagy szél és koranyári meleg is lehet

pesto

Mit főzzek? Tésztát!

kvíz

KVÍZ: Igazak-e ezek a történelmi állítások?

gázár

Ünnepi rend a Győr-Szolnál

autópálya

Részegen csalinkázott egy kamionos az autópályán

baba

Az elmúlt egy évben mindenből kevesebb jutott: születésből, halálozásból és házasságból is

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.