Haza és nagyvilág

Tragikus hétvége volt az utakon

Magyarország | Hetvenkét óra leforgása alatt tíz tragikus baleset történt Magyarországon, tizen vesztették életüket. Drámai lett a hétvége baleseti statisztikája...
Új Szó Nálunk

2023. március 27. 15:30

út menti kereszt
Ötvenhárom személyi sérüléses közúti baleset történt szombaton, három közlekedő számára végzetes... - Fotó: Stock

Magyarország területén március 24-én 0 órától március 26-án 24 óráig a rendőrök 94 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből  tíz halálos kimenetelű közlekedési balesetben tíz ember vesztette életét, 23 súlyos és 61 könnyű sérüléssel végződött - írja honlapján a rendőrség. Két tragédia Győr-Moson-Sopron vármegyében történt, Nemeskérnél gyalogost gázolt el egy autó, Nyúlon egy rollerrel közlekedő esett el végzetesen szeremncsétlenül. 

De más eseményeknél is szükség volt a rendőrökre. A szolgálatot ellátó állomány összesen 469 személyt fogott el, közülük 76 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 232 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 516 embert állítottak elő, köztük 213 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 31 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 227 esetben történt.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

Csúcsrangadó a férfi kézilabdában

bíróság

A fellebbezés súlyosabb ítéletet hozott a kábítószerrel kereskedő férfiak ügyében

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

hori

A halak számára ma fontos lehet az intuíció

traffi

Ma minden traffipax mér, mégpedig ezeken a helyeken

labdarúgás

Huszonöt éves jubileumára új klubépületet kap a győri Üstökös FC

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.