Helyi hírek

Több, mint húsz helyszínen, félszáz program - kezdődik a SÜH és jön a Tündérfesztivál

Sopron | A hagyomány és az újítás is szerepet kap a Soproni Ünnepi Hetek idei kínálatában, "a város kulturális szövetét" alkotó értékek mind szerephez jutnak. Szombaton a tündérek is megérkeznek a városba, remélhetőleg nem áznak meg...
Nagy Márta

2023. június 7. 14:00

tündérek
Természetesen , a korábbi évekhez hasonlóan idén is lesz a Tündérfesztiválon viseletverseny. Nemcsak gyerekeknek. 

- A soproniak elvárják a minőségi kultúrát, a Pro Kultúra Nonprofit Kft. ennek eleget tesz, a város pedig támogatja ebben - fogalmazott Farkas Ciprián polgármester a szerdai sajtótájékoztatón, ahol ismertették a Soproni Ünnepi Hetek, és ezen belül, a Tündérfesztivál programjait. A mondat első fele alapvetés, a második és harmadik szubjektív megítélés kérdése. Az viszont tény, hogy a körülmények képest színes és sokrétű lesz idén az ünnep. 

Seregély Dóra marketingigazgató kiemelte, visszatérnek ahhoz a hagyományhoz, hogy a SÜH a soproniakról szóljon a soproniakhoz, de úgy, hogy a város értékei érdekesek vagy szórakoztatóak lehessenek másoknak is.  Ebbe az elképzelésbe illeszkedik például Giczy János festőművész életműkiállítása a Fabrícius-ház galériájában.

Kóczán Péter ügyvezető a több mint húsz helyszín félszáz programját ismertetve először a Barlangszínházról beszélt, ami mindig is egyik fontos bázisa volt az ünnepi heteknek. Idén kicsit másképp lesz: egyrészt mert a fertőrákosi játszóhely előadásai májustól szeptemberig nyúlnak, szemben a SÜH június 9-től július 2-ig tartó három hetével, másrészt a legtöbb programra már el is fogyott a jegy...

A zene, mint mindig, idén is hangsúlyt kap a programok között, de lesz színház, képzőművészet, folklór és sport is, mint testkultúra. Szorosan kapcsolódik a rendezvényhez a Soproni Egyetem, a városi könyvtár és a Soproni Múzeum. A nagy produkciók mellett lesznek leülős, csendes, beszélgetős lehetőségek is, hogy "a város kulturális szövetének fontos részeit átbeszélhessük és megjeleníthessük a jövőben is" - fogalmazott Kóczán Péter, aki a szerint "a SÜH Sopron fontos szíve dobbanása". Ezt jelenítették meg idén a logóval is. 

SÜH
Sopron szíve dobbanása...

Természetesen nagyon fontosok ebben a három hétben a gyerek- és ifjúsági programok, közülük is a legfontosabb a szombati Tündérfesztivál. Idén új szervezővel a víz témakörében állították össze a programokat, félő, hogy be is vonzották a túl sok vizet. Pénteken kiderül, hogy hagyományosan az Erzsébet-kertben, azaz a szabadban, vagy a Liszt-központban, "szárazon" találkozhatnak a régió tündér- és manóküldöttei. Akiknek ezúttal egynapos lesz az ünnep.

Újdonság lesz a Soproni Utcák Ünnepe június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján. Ez gyakorlatilag egy nagy utcabál lesz a Fő téren, ahová a távolról érkezőket  is várják. Aki lakcímkártyájával igazolni tudja, hogy Soproni vagy Ödenburger utcában lakik, még ajándékot is kap.  

A Soproni Ünnepi Hetek részletes programját megtalálják ide kattintva, a Tündérfesztiválról pedig itt tájékozódhatnak

Az első 1932-ben...
Soproni Ünnepi Játékok elnevezéssel 1932. szeptember 3-án volt az első SÜH, illetve ezt az alkalmat tekinti annak a város. Igazi ünnep volt, a soproniak egyik fele énekelt a Fő téren, a másik fele pedig hallgatta. Akkor este 8 óra 10 perckor felhangzott Haydn Teremtés oratóriuma és a háború éveit kivéve azóta minden évben megünnepli a helyi és az egyetemes kultúrát a város. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

A Liverpool lehetetlen küldetése

Richter

Baleset történt a cirkuszban (KORÁBBI VIDEÓ)

Győr

Győri századok

kismotor

Kismotorra is kötelező a biztosítás

hori

A vízöntőnek ma érdemes lehet kicsit kilépni a megszokott rutinból

aláírásgyűjtés

Szombattól kérhetik az aláírását

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.