2023. november 12. 14:00
Idegen nyelven megfogalmazott, gyakran használt kifejezéseket sorolunk. Használjuk őket, de mit is jelentenek?
2023. november 11. 13:00
Bietigheim | Nyugodtan állítható, hogy az őszi idény három legfontosabb meccse előtt áll a következő bő egy hétben a Győri Audi ETO KC. A két Bietigheim elleni BL-találkozó között a Fradihoz látogat a gárda.
2023. november 10. 14:00
A 2023-as év 44. hetében ezek a dalok vezették a rádiós slágerlistát. Persze itt-ott ezt-azt kihagytunk. Helyettesítse be a hiányzó részt!
2023. november 7. 13:00
Mégpedig megyehatáron, azaz hivatalosan vármegyehatáron kívül esik az egyik település a három közül. Melyik az?
2023. november 6. 14:00
A megjelölt kategóriába tartozó szót keressük, amelyet tartalmaz a mondás, aminek jelentését szintén körülírtuk.
2023. november 5. 14:00
A válasz: egy idegen szó. Kérdés: melyik a három közül?
2023. november 3. 12:00
Győr | A Magyar Városok Programnak vége. Van, ami megvalósult és akad, ami nem fog. Legalábbis egyelőre.
2023. november 3. 14:00
Számos magyar együttesben játszottak, játszanak testvérek. És olyan is akad, ahol nem ugyanabban a zenekarban működtek, de mindketten ismertek. Mondja meg a másik nevét!
2023. november 2. 13:00
Állításokat fogalmazunk meg. Melyek vagy igazak, vagy nem. Ön szerint?
2023. november 1. 14:00
Hungarikumokat sorolunk. Azt kell tudni, melyik településhez kötketőek a három közül.
Legfrissebb
- 5 órája Mit főzzek? Vega lasagnét!
- 6 órája Indul a nemzeti parkok hete, csodálkozzon rá a természetre
- 6 órája Újabb részletek Fico sérüléseiről – még életveszélyben van
- 7 órája Enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 8 órája Pénteken sok eső jöhet
- 9 órája KVÍZ: Tudja, hol van Balaton?
- 10 órája Az osztrákok csökkentették a migrációs nyomást
- 11 órája Ritka sportág a képernyőn: 3x3-as kosárlabda
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét
- Ha vonatozik a hétvégén, vegye meg előre a jegyét!
- A halaknak ma fontos lesz a belső béke
- Ritka sportág a képernyőn: 3x3-as kosárlabda
- Régiségvásár pünkösdvasárnap
- A harmadik csapás életfogytig börtönbe küldte a gyermekkel erőszakoskodót
- MERÉNYLET: Stabilizálták Robert Fico állapotát, de az továbbra is súlyos
- Az osztrákok csökkentették a migrációs nyomást
- KVÍZ: Tudja, hol van Balaton?
- Az autópályán is oltottak a tűzoltók – ez történt a múlt héten
- A rák ma érzelmileg kiegyensúlyozottabb lehet
- Mérje le a rollerét, hogy megtudja, kell-e kötelező biztosítás
- Marco Rossi keretet hirdet az EB-re
- KVÍZ: Mi a fővárosa ennek az országnak?
- Haragosára küldte a sexéhes netezőket
- Újabb ranglistán szerepel a Széchenyi
- Nem életveszélyt okozó testi sértés, hanem nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete
- Audi ETO: csúcsrangadó dedikálással
- Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
- Eső kellene a földeknek
- Pihenésképpen biciklizzünk egy nagyot!
- A nyilast ma a kalandvágya vezérelheti
- Zöldül a magyar járműállomány
- Ha tagja akar lenni választási bizottságnak, keresse a hivatalos jelöltet!
- Áprilisban nőttek az árak és az infláció mértéke is