2022. november 4. 08:00
Sopron | A rendőrség 16 emberrel szemben javasol vádemelést bűnszervezetben, valamint bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt. A gyanúsítottakhoz köthető további 9 bandatagot Ausztriában már el is ítéltek. Az osztrák és a magyar rendőrök több mint félezer kilogramm kábítószer kereskedelmét tudták bizonyítani a két évig tartó nyomozás során. Az április 28-án elfogott S. Csaba, a soproni éjszakai élet egykor jól ismert alakja öngyilkos lett.
2022. november 3. 20:00
Győrújbarát | A 82-es felől a faluba érve ez a látvány fogadott – írta egy tag a győrújbarátiaknak szóló Facebook-csoportban a fotója mellé. A kép önmagáért beszél, jól mutatja, hogyan viselkedik egy kis tűz füstje is. Szinte beteríti a környéket.
2022. november 3. 19:30
Hegyeshalom | Pályakarbantást végez a GYSEV Zrt., emiatt vágányzári menetrend lesz érvényben Szombathely és Hegyeshalom között. A csornai szakaszon vonatpótlóra is készülni kell.
2022. november 3. 18:00
Szigetköz | Miután sikerült az értelmetlen és környezetszennyező dízelszivattyús vízpótlást leállítani, állampolgári engedetlenségi megmozdulásokat és tiltakozó akciókat helyezett kilátásba Illés Zoltán 1995 elején akkor, ha megépül a dunakiliti fenékküszöb. Az ugyanis szerinte súlyosan sértené a magyar pozíciónkat a Hágai Nemzetközi Bíróságon. Mégsem sikerült végül megakadályoznia, de a Duna elterelése után még két és fél év kellett, mire elkezdődött a megépítése.
2022. november 3. 17:30
Sopron | A GYSEV Zrt. a 2023. évi villamos energia beszerzésére 2022. október 27-én újabb keretmegállapodást kötött két villamos energia kereskedővel - erősítette meg információinkat a vasúttársaság. A keretmegállapodás szerint egy megawattóra villamos energia ára 550 ezer forint.
2022. november 3. 17:00
Magyarország | A nyolcadik legszárazabb és a kilencedik legmelegebb október volt az idei 1901 óta - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebookon közzétett szerdai bejegyzésében.
2022. november 3. 16:30
Győr-Moson-Sopron | Természetvédelmi engedélyt kapott a megyei horgászszövetség a kormorán riasztására és gyérítésére jövő február közepéig, összesen maximum 175 példány kilövésére. Ha menet közben több egyed elejtése lesz indokolt, ennek lehetőségét a hatóság megteremti, de a kérelmet a Rábca folyó védett és különleges madárvédelmi területei esetében elutasította.
2022. november 3. 16:00
Ausztria | Ausztria autópályáira a 2023-as digitális éves matrica csütörtöktől érhető el. Két hetük van az autósoknak, ha online akarják megváltani, de legkorábban 2022. december 1-től lesz érvényes. Csaknem száz euróba kerül a matrica.
2022. november 3. 15:30
Győr-Moson-Sopron | November 1-jétől a téli hűvösebb időjárásra tekintettel 2023. március 17-ig a kormányablakbusz működését is felfüggesztették - jelezte a megyei kormányhivatal. Ezen időszak alatt kiemelt rendezvényeken és eseményeken lesz lehetőség a kormányablakbusz mozgósítására.
2022. november 3. 14:30
Kapuvár | Brüsszel elhibázott politikája miatt az önkormányzatoknak szankciós felárat kell fizetniük - ez szerepel a kapuvári képviselő-testület egyhangúlag megszavazott határozatában, melyben az energiaárak növekedésével indokolt városi takarékossági intézkedéseket veszik sorra. Ebben többek közt a városi tornacsarnok fűtésének és melegvíz használatának leállítása, a Rábaközi Művelődési Központ nagy részében a fűtés megszűntetése és a közvilágítás költségcsökkentési lehetőségeinek vizsgálata szerepel.
2022. november 3. 11:30
Rábapordány | Életének 101. évében elhunyt a Rábaköz egyik igazi legendája, Balázs Mihály 101. életévében elhunyt. A falu postása és önkéntes tűzoltója volt, s a Rábaköz, a rábaközi ember szeretete érlelődött tovább néprajkutatóvá vált lányában.
2022. november 3. 11:00
Győr | Ha volt, aki még reménykedett abban, hogy mégis lesz adventi koripálya a Dunakapu téren, Dézsi polgármester legfrissebb posztja eloszlatja a kétségeket. A város és az üzemetető nem tudott megegyezni. Advent ettől még lesz – takaréklángon.
2022. november 3. 10:00
Sopron | A szerződés módosításáról adott jelentést a NIF Zrt. az uniós közbeszerzési közlönyben, ebből kiderül, hogy pótmunka miatt jelentősen drágul az egyébként is közel ötven milliárd forintnál járó M85-ös gyorsforgalmi út utolsó szakaszának kivitelezése.
2022. november 3. 09:30
Győr-Moson-Sopron | A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége múlt héten előbb 5372 kilogramm háromnyaras pontyot telepített kezelt vizeibe, majd a szigetközi hullámtéri ágrendszerbe 133 kilogramm háromnyaras harcsát.
2022. november 3. 08:30
Levél | Előbb arról volt szó, hogy a pénzintézet a szerződés lejártával leszereli a bankautomatát Levélen, ám megtartására igény lenne, s az önkormányzat is költött rá. A polgármester ezután olyan ajánlatot kapott, hogy marad, sőt modernebbre cserélik az ATM-et, ha az önkormányzat átviszik hozzájuk a folyószámláját. Mérlegelnek.
Legfrissebb
- 4 hónapja KVÍZ: Ki született Mikszáthfalván?
- 4 hónapja Egy bolgár kamionos mágnessel manipulálta a pihenőidőt
- 4 hónapja Eldől a Ferencváros sorsa
- 4 hónapja Polgármesteri vétó a pluszpénzek ellen
- 4 hónapja Megszerezhető az autópálya mellett kivágott fa
- 4 hónapja Az oroszlánt egy régi ismerőse keresheti meg váratlanul
- 4 hónapja Sorsoltak a magyar kupában
- 4 hónapja Árzuhanás a benzinkutakon
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét