Ugrás a tartalomra
Keresés
Kép: Rétvári Bence / Facebook

Egyeztetésre rendelte be az iskolai vezetőket a tárca

Budapest | Négyszáz iskolaigazgató és tanár lesz jelen pénteken a Belügyminisztérium közoktatási fórumán. A miniszter által tartott fórumra meghívták a szakszervezeteket is, de szót nem kapnak.

telkesítés

Bezenyei téesz-telkesítés: ajánlat az önkormányzatnak

Bezenye | Beadvánnyal fordult a helyi önkormányzathoz a bezenyei téesz-telkesítés beruházója. Ebben többek közt az szerepel, hogy az első ütemben kialakítandó 42 családi házas telek felére az önkormányzatnak elővásárlási jogot biztosítanak azzal, hogy ezt vagy az önkormányzat, vagy az általa kijelölt személy gyakorolhatja. A néhány hónapja Bezenyén tartott helyi népszavazás érvénytelen lett, hiába mondtak rá 595-en nemet a faluban (33 igen mellett), a szavazók aránya nem érte el az 50 százalékos küszöböt.

orvos

Több mint nyolcezer orvos mondta el véleményét: 4500-an hajlandók letétbe helyezni a felmondásukat

Magyarország | A Magyar Orvosi Kamara beszédes grafikonokat tett közzé. Baj van.

m83

Így néz ki felülről az M83-as főút építése (VIDEÓ)

M83-as főút | Rendszeresen beszámolunk az M83-as gyorsforgalmú út építéséről. Ezúttal videón látható a Győrhöz közeli részen a jelenlegi helyzet.

dopping

Biológiai útlevele alapján doppinggyanúba került egy olimpikon úszónk

Magyarország | A Magyar Antidopping Csoport (MACS) hivatalos honlapján kedden frissítette a folyamatban lévő doppingügyek listáját. Név nélkül ugyan, de két úszó és egy birkózó került gyanúba. „Vihar előtti csend van” – mondta egy sportvezető.

labdarúgás

Vébé szubjektíven: Motivált szombat utáni aranyvasárnap

Katar | Azzal, hogy Franciaország is behúzta a Marokkó elleni elődöntőt, biztosan nem lesz csalódott, leeresztett csapat hétvégén a bronzmeccsen sem, hisz Hakimiék és Modricék is nagyon szeretnének éremmel hazamenni. Aranyvasárnap duplán lesz aranyvasárnap.

Hamis

Hamis cucc a furgonban (VIDEÓ)

M1-es autópálya | A pénzügyőrök az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán ellenőriztek, egy kazalra való hamis ruhára bukkantak.

bíróság

Fél év után lesz várhatóan kinevezett elnöke a törvényszéknek

Győr | A napokban kinevezhetik a Győri Törvényszék új elnökét, egyetlen pályázatot nyújtottak be, és a pályázó dr. Somogyi Zoltán meghallgatásra megy a döntést hozó dr. Senyei Györgyhöz, az Országos Bírói Hivatal elnökéhez. Az elmúlt fél évben Somogyi megbízott elnökként dolgozott.

Q8

Győri motorokkal indult el az Audi Q8 e-tron sorozatgyártása (VIDEÓ)

Brüsszel/Győr | Legördült az első Audi Q8 e-tron a gyártósorról az AUDI AG brüsszeli telephelyén, amellyel kezdetét vette az elektromos SUV-k csúcsmodelljének új korszaka. Az Audi Q8 e-tron optimalizált hajtási koncepció alapján készülő elektromos hajtásai az Audi Hungariánál készülnek. Győrben 2018-ban indult az elektromos hajtások sorozatgyártása, melyből már több mint 350 000 készült a vállalatnál.

beteg

Húszezer influenzaszerű betegség egy hét alatt

Magyarország | A magyar légúti figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint december 5-11. között az országban 239 500 fő fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 20 200 főnél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.