Fertőd | Nem kell nagy összegre gondolni, az eddigi 10-ről 20 ezer forintra, inkább az emelés oka érdekes. Az utóbbi időben a kedvező díjtétel miatt megnőtt a nem fertődi lakosok fertődi házasságkötésének száma. Az anyakönyvvezető pedig már nehezen bírja a megszaporodó ceremóniát.
Győr | Három kikötőt is kialakítanának Győrben a révfalui híd alatt, az étteremként működő hajó mellett. Az elképzelések szerint a szállodahajók a Dunán megállhatnának Gönyűnél a Győr-Gönyű kikötőben, majd „szárnyashajóval” – zsilipelés után – bejöhetnének a turisták Győrbe a Dunakapu térig.
Magyarország | 2017-től még úgy is a felére csökkent a középfokú rendészeti képzésre jelentkezők száma, hogy 2020 szeptemberében elindult az iskolarendszeren kívüli, mindössze 10 hónapos, rendőrjárőr szakképesítést adó rendőrképzés.
Balatonakali | Gyerektáborból családok számára megfizethető nyaralóhellyé alakítja át balatonakali ingatlanát Kapuvár. A felújítási munkák zajlanak, a testület 8-ről 10 millió forintra emelte az ehhez szükséges költségek fedezetét.
Magyarország | A Debreceni Egyetem gazdasági kara vonzotta idén a legtöbb jelentkezőt, de sokan jelentkeztek a szegedi egyetem bölcsész- és természettudományi képzéseire is.
Horvátország | Horvátországban 120 százalékkal több turista nyaralt az első fél évben.
Párizs | A Liverpoollal a múlt hét végén szerződést hosszabbító Mohamed Szalah a legjobban fizetett futballistává lépett elő a Premier League-ben, ám a heti béreket tekintve így is csak a negyedik a sportág kereseti rangsorában, amelyet Kylian Mbappé vezet – adta hírül a Daily Mail.
Magyarország | Megduplázódott a befektetési célú aranytömbök forgalma az év első felében, így júniusra az értékesítés meghaladta az egymilliárd forintot - közölte a BÁV Zálog hétfőn. A magyarok napok alatt elkapkodták az aranytömb-készleteket.
Magyarország | Eltűnt a büntetés-végrehajtás két munkatársa Rácalmás közelében hétfő délelőtt a Kis-Duna-ághoz tartozó területen - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) az MTI-vel.
Bécs | Mivel hirtelen megugrott a negyedik koronavírus elleni oltást kérők száma, az osztrák fővárosban újra kibővítik az oltási kapacitásokat. Az oltópontok már nem csak a hét egy adott napján, hanem újra hétfőtől szombatig várják az oltakozókat. Oltatni lehet időponttal és időpont nélkül is.