Ugrás a tartalomra
Keresés
börtön

Hamis személyazonossággal bűnözött tovább, már holttá is nyilvánították

Győr | Egy férfi azért vette fel egy másik ember személyazonosságát, hogy előző tetteiért ne vigyék börtönbe, majd még 16 bűncselekményt követett el – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

választás

Darnózseli: Két polgármester-jelölt

Darnózseli | Két polgármester-jelölt indul a faluvezetői székért júliusban a darnózseli időközi választáson - egyik sem a mostani településvezető. A testület oszlatta fel magát, ezért kell referendumot tartani.

víz, szomjas, iszik

Megkezdte a vízosztást a GYSEV Zrt.

Sopron | A hőségriadó elrendelése miatt hétfőtől megkezdte a vízosztást a GYSEV Zrt. is. A nagyobb állomásokon palackozott vízhez jutnak az utasok.

Sopron, tűztorony, városháza

A gyerek-, a beteg-, és az idősellátás is drágul Sopronban

Sopron | A nyári szabadságok előtt utolsó ülését tartja csütörtökön Sopron képviselő-testülete. Az önkormányzat - nyilván kényszerűségből - térítési díjakat is emel.

menekültek, határ, halál

Bíróság előtt a menekültek haláláért felelőssé tehető férfi

Ausztria-Magyarország | Kismartonban (Eisenstadt) ma áll bíróság elé az a 19 éves férfi, aki a vád szerint felelős annak a két menekültnek a haláláért, akiket tavaly októberben egy furgonban találtak holtan a magyar határ közelében.

baleset

Borzalmas tragédia: anya és lánya fulladt egy tóba Máriakálnoknál

Máriakálnok | A Mosonvármegye portál információi szerint egy anya és hét éves kislánya fulladt bele a Máriakálnokhoz tartozó Malomdűlőben lévő tóba a hétvégén - mindketten ukrán állampolgárok voltak. Egy horgász találta meg az anya holttestét.

napelemgyár

Árnyékos oldalon a csornai napelemgyár: fizetésre várnak a dolgozók

Csorna | Még a márciusi fizetésüket sem kapták meg a csornai EcoSolifer Heterojunktion Kft. dolgozói. A cég ellen a Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóság az idén június 10-én végrehajtási eljárást rendelt el – írja a 24.hu.

autópálya

Robogóval tartott Hegyeshalom felé - a sztrádán! (VIDEÓ)

Mosonmagyaróvár | Néhány nappal ezelőtt a csornai mérnökségünk ügyelete a forgalomfigyelő kameráinkon keresztül észlelte, hogy az M85-ösről egy robogó jött fel az M1-esre Hegyeshalom irányába - jelezte a Magyar Közút.

logo

Szabadrablás: az oroszok egyre inkább fittyet hánynak a szellemi tulajdonjogokra

Oroszország | Sok világcég kivonult Oroszországból az ukrajnai háború miatt. Erre mintegy válaszul Moszkva egyre kevésbé tartja magát a nemzetközi szerződésekhez, amelyek garantálják a szellemi tulajdonjogokat.

rendőrauto

Már kora reggel sok a baleset: Zsebeházánál tréleren lévő autók égtek ki

Az Útinform számos helyről ad hírt baleset miatti torlódásról, útlezárásról. Győr-Moson-Sopron megye is érintett egy nagyobb esettel ráadásul.