Sopron | Bár a nagyszínpad hangosításával több baj is volt Skillet koncerten szerda este. Már mint nem a hangerővel volt gond, hanem azzal, hogy az énekest nem lehetett hallani. Viszont a nagy esőt megúszta a VOLT, csak a nagyon kitartóak áztak meg.
Pannonhalma | Nagy dolog magyarból bekerülni az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe, ezt mutatja, hogy Győr-Moson-Sopronból egyetlen iskola büszkélkedhet ezzel az OKTV statisztikája szerint.
Magyarország | Persze a diák nem türelmetlen, ha a tanévkezdésről van szó. De tavaly ilyenkor már megjelent a következő tanév rendjéről szóló rendelet, ma pedig még sehol – hívja fel a figyelmet a Eduline.
Borszörcsök | Egyre több kis hősről hallani mostanában, a mentők beszámolója szerint most unokája mentette meg nagymamája életét Borszörcsökön.
Budapest | Hibáztunk - üzeni a nagy nyilvánosság előtt, a rendőrség honlapján dr. Terdik Tamás rendőr vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya. A ritka reakciónak már csaknem két éves előzménye van, az elnézéskéréshez hosszú és valószínűleg ügyvédek által kísért útja volt.
Magyarország | Itt a nyár eleje, itt a diákmunka ideje. Sok középiskolába, egyetemre járó fiatal teszi azt, hogy a nyár első felében dolgozik, hogy a másik felében legyen mit elköltenie. A hivatalos munkavégzés kötelezettségekkel is jár.
Ausztria | Johannes Rauch osztrák egészségügyi miniszter és August Wöginger ÖVP elnök sajtótájékoztatón jelentette be a kötelező védőoltás kötelezettségének eltörlését.
Győr | Négy győri kötődésű drámaíró is bemutatkozik a legújabb kortárs drámaantológiában, a Kaptár – 21 kortárs magyar dráma című kötetben, amit a Fiatal Drámaírók Háza jelentet meg június közepén.
Magyarország | Tipikus esetet mutat a Magyar Közút videója: motoros halad két kocsisor között. Ez abban különbözik a minden közlekedő által gyakran tapasztaltaktól, hogy itt egy figyelmetlen autó fellöki a szabálytalan motorost.
Gönyű | Elkészült a véneki műtárgy, csütörtökön átadták a közel 30 milliárdos beruházást, mely megtartja a vizet a Mosoni-Dunában. A legtöbbet Győr profitál a fejlesztésből, de a folyó egész alsó szakaszára kedvező lesz a létesítmény megtámasztó hatása.