Vélhetően egyik fürdőkomplexum sem tart ki a régi árak mellett, a megemelkedett költséget miatt ugyanis kénytelenek lesznek változtatni az árszabáson.
Bécs | Saját zenei válogatást kapott az osztrák főváros minden metróvonala. A lejátszási listák a Spotify-on érhetők el és éppen olyan hosszúak, mint ameddig az utazás tart egyik végállomástól a másikig. Minden metróvonal más-más stílust képvisel.
Halászi/Dunasziget | Az út felé dőlő, legveszélyesebb fákat kivágták, az út menti magas füvet a jobb beláthatóság érdekében lekaszálták, már csak kátyúzni kellene a Halászi és Dunasziget közötti erdős résznél. Halászinál aszfaltoznak is a héten.
Győr | Elkészült a 83-as út győri bevezető szakaszán az Új Élet úti csomópontban a turbó körforgalom Ménfőcsanak felőli oldalán az útpálya, így megkezdhető a gyirmóti oldal kialakítása – közölte a NIF Zrt.
Magyarország | Megőrizte első helyét a Lidl 2021-ben. Mintegy 100 milliárd forinttal növelte forgalmát a cég.
A regionális vízügyi igazgatóság szakmai tanulmányutat szervezett a győri Széchenyi Egyetem hallgatói és a Győri SZC Hild József Építőipari Technikum tanulói, valamint oktatóik részére a Bécsben épülő hidraulikai laboratóriumba.
Sopron | Tizenötödször adnak egymásnak találkozót a tündérek és manók a soproni Erzsébet-kertben, de most először lesz fesztiváljuknak előneve is. Édes lesz idén a Tündérfesztivál, ahol a méhek és a mézek fontos szerephez jutnak a rengeteg játék mellett.
Győr | „Mivel a Dunakanyarban élünk, a napi bejárás nem megoldható Győrbe, így a segítségeteket szeretném kérni. A győri kórház közelében keresünk kiadó albérletet (reményeink szerint) rövid távra. Egyelőre Apa és hugi járnának be onnan, én itt vagyok a kórházban, a gyerek intenzív osztály mellett, az anyaszálláson” – írta az édesanya.
Kóny | A Fehérvár utánpótlás-szakmai igazgatója, Simek Péter is elkísérte a Bayer Leverkusenhez sokadik ismerkedős látogatásra a csornai Szép Mártont, a tehetséges csatárt, aki tavaly nyáron igazolt az ETO FC Győr utánpótlásából a Fehérvárhoz.
Győr | A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb a foganatba vételtől számított 4 hónapig elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét – közölte a Győri Törvényszék. A korábbi döntés hatálya pünkösd hétfőn jár le, addig bent marad.