Magyarország | „Óráink vannak hátra, brutális jégeső csap le az országra” az ilyen „clickbait” címekből lett elege az OMSZ-nek.
Szigetköz | A Vaskapu átjárhatóságára már pénzt is rendelkezésre áll, hamarosan indul a kivitelezés, s fel tudnak idáig úszni azok a halak, amelyek száz éve még sokak megélhetését jelentették a térségben. Újra igazi halbölcső lehet Szigetköz. Interjú Pannonhalmi Miklóssal, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott szakértőjével a Halvándorlás Világnapján, aki biztos benne, hogy a horgászok a Dunán Szigetközben találkoznak még 80-100 kilogrammos vizákkal is.
Magyarország | Idén már öt energiaelnyelőt törtek össze figyelmetlen autósok a Magyar Közút kezelésébe tartozó gyorsforgalmi utakon. A főszerep a figyelmetlenségé. Számos módon figyelmeztetik ugyanis az autósokat az úton folyó munkálatokra. Íme néhány friss eset!
M86-os főút | Vélhetően túl gyorsan hajtott az egészen biztosan tapasztalatlan sofőr.
Győr-Moson-Sopron | A nyári idegenforgalmi szezonban nagyon sok ember látogat Győr-Moson-Sopron megyébe. A megyei rendőr-főkapitányság minden évben nagy figyelmet fordít az itt nyaralók biztonságára, és arra, hogy bűncselekmények áldozataivá válásukat megelőzze.
Magyarország | Az első négy hónapban az öt legnagyobb magyarországi sörgyártó termelése 1,6 millió hektoliter volt, belföldi értékesítésük pedig 1,7 millió hektoliter, előbbi 8 százalékkal, utóbbi 4 százalékkal alacsonyabb a 2019. azonos időszakinál.
Győr, Debrecen | Telt ház várja ma a DVSC Schaeffler–Győri Audi ETO KC női kézilabda meccs csapatait Debrecenben. Remélhetően a bajnok és a bronzérmes csatáját láthatják a nézők.
Bécs | Szélesebb járdák, több zöld, nagyobb biztonság – három bécsi kerület átfogó fejlesztési tervet készített a gyaloglás ösztönzésére. Az első projektek 2022-ben indulnak, és minden évben megvalósítanak építési beruházásokat, hogy gyalogosbaráttá váljanak. Három további kerület már dolgozik a saját tervén.
Bezenye | 374 hektáron 5000 dolgozó – így hirdeti magát nemrégiben elkészült honlapján és facebook-oldalán a Lajtania Park. A Bezenye és Hegyeshalom között tervezett egy milliárd eurós kertészeti és feldolgozó központ partnerként az E.On-t, a KÉSZ Csoportot, a Landgardot és a SanLucart tüntette fel.
Győr | Az audis dolgozók bérmegállapodása is „betett” a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-nek, amely idén egységesen 10 százalék béremelést állított be 2022 januárjától, valamint decemberi elszámolásra beterveztek egy havi jutalmat. Mindezek ellenére a hiányzó állományt munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül tudták biztosítani: gépjárművezető és rakodó hiányzik a leginkább.