Magyarország | Eddig Svájcba, vagy Németországba kellett utazni az ún. izotópos infúziós kezelésért, de most már Magyarországon is elérhető el, és egy 80 éves beteg a napokban meg is kapta ezt.
Magyarország | A kerítésen átmászva jutott be egy budapesti házba egy idegen május 13-án délután. Zsebre rakott egy mobiltelefont, két kerékpárlámpát, majd megivott egy üveg pezsgőt...
Magyarország | Az Agrárminisztérium idén is átfogó határszemle ellenőrzéseket tervez országszerte. Ebben vesz részt a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal is.
Magyarország | Kiemelkedő munkát végző kollégáit díjazta a kormányból tárvozó Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Müller Cecília is rangos elismerést kapott.
Magyarország | A Direkt36 az elmúlt másfél hónapban azt kutatta, hogy mi zajlott a színfalak mögött az ellenzéki kampányban. Több mint harminc olyan emberrel beszéltünk, akik aktív résztvevői vagy közeli megfigyelői voltak az eseményeknek. A többségük névtelenséget kért arra hivatkozva, hogy így szabadabban tudnak beszélni a kampány belső ügyeiről.
Japán | Egy egész városnak szánt támogatási összeget kapta meg egyetlen férfi, s mire rájöttek a tévedésre, addigra a semmiből lett milliomos már felszívódott.
Bécs | Újra fellángolt a vita arról, hogy a a bécsi konflisok elé fogott lovak hajtása a nyári hőségben állatkínzásnak minősül-e. Kár, hogy a paripák nem tudják elmondani a véleményüket.
Győr | A győri származású Fehérvári Gábor Alfréd énekes újra édesapa lesz, hamarosan érkezik a fia.
Burgenland | Kismartonban kedden egy orvost állítanak bíróság elé. A vád szerint két betegét szexuálisan bántalmazta.
Győr | A Jooble álláskereső oldal elemzői megvizsgálták Magyarország munkaerőpiacát – arra voltak kíváncsiak, hol van az országban a legtöbb betöltetlen állás, melyek a legnépszerűbb szakmák és milyenek az átlagbérek.