2024. augusztus 1. 10:00
Most szombaton is nyitva tartanak a kormányablakok.
2024. július 14. 13:00
Győr | Átmenetileg szünetel az ügyfélfogadás a Nagysándor József utca 31. szám alatti kormányablakban.
2024. június 2. 17:00
Magyarország | A legtöbb kormányablak az európai parlamenti (EP) és az önkormányzati választás hétvégéjén, június 8-án szombaton, valamint 9-én vasárnap is nyitva tart – közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM).
2023. március 5. 15:00
Magyarország | Az ország valamennyi kormányablakában szünetel az okmány- és járműügyintézés, az okmányirodák pedig zárva tartanak március 7-én, kedden.
2023. február 22. 18:00
Győr | A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal dísztermében 32 kormányhivatali dolgozó vehette át kormányablak-ügyintézői képzés sikeres elvégzését igazoló oklevelét. Győr-Moson-Sopronban 11 kormányablak működik, a 451 ezer 827 lakosú vármegyében tavaly közel 708 ezer ügyintézésre folyt a kormányablakokban.
2022. október 13. 13:30
Győr-Moson-Sopron | Változik egyes kormányablakok nyitvatartása novembertől - jelezte tegnap a Miniszterelnökség. A kormányhivatalnál rákérdeztünk, a tizenegyből melyik Győr-Moson-Sopron megyei kormányablakot érinti a változás: kiderült, csak a jánossomorjait, azt is csupán pénteken.
2022. szeptember 30. 14:30
Győr-Moson-Sopron | Új, mesterséges intelligenciával támogatott, érintőképernyős önkiszolgáló ügyintézési pontokon is lehet már ügyet intézni a kormányablakokban. Az úgynevezett MIA Pontokon (Mesterséges Intelligencia Asszisztens) elhelyezett eszközöket mindenki kipróbálhatja, országszerte közel 200 helyszínen.
2022. augusztus 29. 15:00
Mosonmagyaróvár | Ügyintézési szünet lesz holnap a mosonmagyaróvári kormányablakban (Fő utca 11.): a hálózati karbantartása miatt szünetel az ügyintézés. Az itteni karbantartás ideje alatti idősávban a megye valamennyi kormányablaka nyitva lesz - a legközelebbi Jánossomorján.
2022. augusztus 9. 10:54
Győr-Moson-Sopron | A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal jelezte, hogy technikai probléma miatt augusztus 9-én, kedden a kormányablakok Photo Box munkaállomásai nem működnek.
2022. május 28. 09:00
Magyarország | Ezen a hétvégén már nyitva vannak a kormányablakok a június 30-án lejáró személyazonosító okmányok cseréje miatt érkező ügyfelek előtt.
2022. május 23. 08:00
Magyarország | Rendkívüli, hétvégi nyitvatartással segítik a kormányablakok a június 30-án lejáró személyazonosító okmányok cseréjét.
2022. április 19. 12:30
Magyarország | A számítások szerint 350 ezer személyi igazolvány és 280 ezer vezetői engedély cseréje maradhatott el a járványügyi veszélyhelyzet miatt.
2022. március 29. 19:00
Magyarország | Rendkívüli nyitvatartással biztosítják szombaton és vasárnap a kormányablakok és okmányirodák a választáshoz kapcsolódó okmányok pótlásának ügyintézését.
Legfrissebb
- 3 másodperce Az áradás miatt lezárták a medvei határátkelőt
- 1 órája Gyorsan elkapták a tapétavágós rablót
- 2 órája A katonák is emberek a gáton
- 3 órája KVÍZ: Mi kell még ebbe a mondásba?
- 4 órája Dupla haszon: a lopott cuccok vevőit is átverte
- 5 órája Szinte pihenőnap
- 6 órája Az e-rolleres, a gyalogos és kerékpáros közlekedés a középpontban
- 7 órája Nem tudta elviselni a szakítást, összeverete volt párját
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét
- Szerda délutántól várható a tetőzés a Dunán
- Kitelepítés nem fog bekövetkezni – ebben bízik a miniszter
- Az e-rolleres, a gyalogos és kerékpáros közlekedés a középpontban
- Nem tudta elviselni a szakítást, összeverete volt párját
- A baknak a felelősség és a kitartás lesz a vezérfonala
- Szinte pihenőnap
- Dupla haszon: a lopott cuccok vevőit is átverte
- KVÍZ: Mi kell még ebbe a mondásba?
- MESTERKVÍZ LXXI.: Gőgös Gúnár Gedeontól Chaplinig
- KVÍZ: Géniusz vagy autokrata?
- Figyelem! Nagy felújítás kezdődik az autópályán, torlódásokkal kell számolni
- Egyeztetett a polgármester és utódja, Dézsi távozik a kuratóriumból
- Most kell szobrokat állítani 132 millióért?
- A másik final fouros ellenfelét is legyőzte az Audi ETO
- Szerda délutántól várható a tetőzés a Dunán
- Újabb rangadót játszik az Audi ETO: a tavaszi BL-döntő két csapata találkozik
- MESTERKVÍZ LXXI.: Gőgös Gúnár Gedeontól Chaplinig
- KVÍZ: Vissza a múltba!
- KVÍZ: J vagy ly, hosszú vagy rövid?
- KVÍZ: Géniusz vagy autokrata?
- Figyelem! Nagy felújítás kezdődik az autópályán, torlódásokkal kell számolni
- KVÍZ: Tudja, milyen hangszeren játszik?
- KVÍZ: Honnan származik a golf?
- Egyeztetett a polgármester és utódja, Dézsi távozik a kuratóriumból