Csapadékra a napokban nem lehet számítani, de most kellően nedves a talaj
2024. október 27. 10:00
A talaj többnyire kellően nedves, a repce és az őszi kalászosok is ideális körülmények közt fejlődhetnek – írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
Az elmúlt napokban az országban nagyobb részt száraz, sokfelé zavartalanul napos idő volt. Az elmúlt tíz nap csapadékösszege csak nyugaton, délnyugaton és északkeleten haladja meg az 5 millimétert, az ország jelentős része azonban egyáltalán nem kapott esőt. A felszínközeli talajréteg az elmúlt napokban sokat száradt, de így is kellő nedvességet tartalmaz. A 20-50 centiméter közötti réteg a délkeleti tájak kivételével csaknem telített, a fél méternél mélyebb rétegben azonban az ország keleti kétharmadán sokfelé még nagyon sok nedvesség hiányzik.
A hőmérséklet csúcsértéke a múlt hét közepétől jellemzően 15 Celsius-fok körül, kissé a fölötte alakult, majd keddtől már 20 fok fölötti maximumok is előfordultak. Az egyre hosszabb, derült és szélcsendes éjszakákon főleg a keleti országrészben erősen lehűlt a levegő, sokfelé voltak deresek a reggelek, 2 méteres magasságban is voltak fagyok, míg a felhősebb nyugati területeken 5 fok köré csökkent a hőmérséklet.
A gyakran csapadékos időjárás és a sáros talaj a hónap első felében sokfelé hátráltatta az őszi talajmunkákat és a gabonák vetését, azóta azonban sokat szikkadt a talaj, és a nagyrészt száraz, napos időjárás kedvező körülményeket teremtett. A repce fejlett, jó állapotban van, és kedvezőek a körülmények az őszi gabonák korai fejlődéséhez is.
A következő 8-10 napban sem várható nagyobb változás az időjárásban, bár a ködhajlam növekszik és hétfőtől helyenként akár tartósabban is megmaradhat az éjjel képződő köd, míg másutt többnyire napos időre lehet számítani. A hőmérséklet csúcsértéke eleinte 15-20 fok között valószínű, majd a jövő héten valószínű pár fokos csökkenés. Éjszakánként csak a fagyzugos helyeken hűlhet fagypont alá a levegő, jellemzően fagymentesek lesznek a reggelek. (MTI)
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.