Tétnek is lesz napelemparkja
2024. december 4. 10:00
Az Uniper neve ismerős lehet a megyében is, hisz Gönyűn régóta működteti gázerőművét. Rácz Sándor, a cég képviselője nemrégiben Téten testületi ülésen tartott tájékoztatót. Eszerint 2021-ben hat projekttársaságot vásároltak, ebből az egyik Téten napelemparkot, a másik szélerőműparkot építene.
A napelempark tart előrébb, 2026-ban épülne, majd egy évvel később indulna a termelés. A város határában szétszórva lennének a napelemek, 15 kilométer kábel megy majd a földben, építési engedélyük is van. Az építkezés alatt 100-200-an dolgoznak itt, a transzformátor pedig 150 tonnát nyom majd. Már 2023-ban el akarták kezdeni az építkezést, de a kormány átvizsgálta az áramszolgáltatóval a hálózat állapotát, s ekkor kiderült, összeomlik a rendszer, ha rákapcsolják a napelemparkot. Emiatt tolták későbbre a beruházást. Ezt később 100 magawattos szélerőműparkkal is bővítenék.
Bencsik Zoltán téti polgármester szerint nemcsak munkahelyeket teremt helyben a beuházás, de az iparűzési adóbevétel is a várost gyarapítja.
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.