Az volt nekünk az igazi ünnep, a nyolcvankilences!

Bugovics Zoltán szociológus szerint a mi életünkben egyedül az 1989-es március 15-e volt Magyarországon az, amelyen teljes átéléssel érezhettük a forradalom üzenetét.

Nem engedünk a ’89-ből!

– Ezen nincs is csodálnivaló, mert a rabiga lerázásával a szabadság iránti forradalmi vágy is a múlté lett – mondja. – Március tizenötödike az első olyan ünnepünk, ami a haza, a nemzet fogalmát is meghatározza, s mivel az ember rituális lény, és a társadalom is rituális rendszerekben gondolkodik, nagyon fontos tényező a haza, a hit, a hősiesség és a hovatartozás. Március tizenötödike pedig mind a négyet megtestesíti, miközben felfogható egyszerűen úgy is, mint az önkény elleni lázadás szimbóluma. Vagyis ebben az ünnepben minden benne van, ezért használta minden hatalom, ráadásul közérthető, s még a gyermekek számára is élményszerűen jelenik meg. A történet, a narratíva is izgalmas, egyszerű és megjegyezhető – fejti ki.

Érdekes, hogy a múlt rendszerben nem a kemény diktatúrára, hanem már a felpuhulóra volt jellemző a kimértség, a szűkszavúság március 15-tel kapcsolatban.

– A Rákosi-korszak azonnal kisajátította az ünnepet, mert minden diktatórikus rendszernek fontos, hogy ne csak saját évfordulóit tartsa számon, hanem önigazolásként a korábbi rendszerét is átgyúrja a maga számára – magyarázza Bugovics Zoltán. – Viszont a kádári konszolidáció után, ahogy fokozatosan lett szabadabb a gondolkodás, március tizenöt értelmezése is lazábbá vált és kezdett veszélyes mértéket ölteni. Felmerültek az értelmezési lehetőségek: ez a feudális hűbérurak elzavarásáról szól? A köztársaság megalapításának napjáról? Vagy csak egyszerűen az önkény elleni fellépésről? Ezért égette a hatalom talpát.

– Benne van a szabadság szimbolikája és az elnyomásé is, nyolcvankilencben is elsősorban az elnyomásról szóltak a szónoklatok. Az orosz csapatok kivonása, a rabiga lerázása volt a legfőbb üzenet, s abból következett a szabadság érzése. Vagyis azt hiszem, ez az ünnep a rendszerváltás évében szinte klónja volt az eredeti forradalomnak. Ezelőtt harminchárom évvel, s harminchárom évvel ötvenhat után – hívja fel a figyelmet Bugovics a számmisztikára. Szerinte mindenhol megszokott, hogy a politikusok az ünnepet arra használják fel, hogy keményebb kijelentéseket tegyenek. Ugyanakkor ma az emberek Magyarországon egyre inkább apolitikusak, hiába is tesz úgy a politika, mintha sikerülne a tömegek érzéseit felkorbácsolni az ünnepen.

2007: Amikor csatatérré vált az Andrássy út

Az egyik legsötétebb ünnep volt az ünneptelen 2007-es. Előre sejthető volt akkor, hogy a kormányellenes hangulatra építve zavargásokat szerveznek, akár előtte októberben és szeptemberben. Mire az ünnep napja elérkezett, a fővárosból menekültek a lakók. A múzeumnál délelőtt ezúttal csak ünnepi műsor volt, de fütyülések és Gyurcsány-ellenes kiabálások vágtak a Pilvax-történetet játszó gyerekek szavába.

A Petőfi-szobornál felsorakozó kormánytagokat és a budapesti főpolgármestert az árpádsávos zászlókat lengető tüntetők tojásokkal, paradicsommal és üdítős flakonokkal dobálták meg, Demszky Gábort el is találták. Az esti órákban éjszakába nyúló zavargások kezdődtek a belvárosban, s akkor már többedszer vált pár hónapon belül csatatérré Budapest szíve.

Egyedül a Fidesz Erzsébet hídfőhöz szervezett ünnepségét nem zavarta senki. Ott végül kétszázezresre dagadt a tömeg, a nagygyűles után pedig a szélsőjobboldali csoportok szerveztek akciót. Futótűzként terjedt a jelszó, hogy az elfogott Budaházy Györgyöt ki kell szabadítani a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületéből. A Kossuth téren és a Nemzeti Múzeumnál összeverődő két tömeg végül valóban megindult és a Terror Házánál egyesült, addigra sokakat fogtak el a Hősök terénél. Időközben „pannonos” buszok érkeztek, tele újabb rendőrök százával, az óriási füttyszóval kísért járművek útját a pajzsokkal felszerelkezett csapatok biztosították. Az Andrássy úton körülbelül háromnegyed óráig nézett egymással farkasszemet a felbőszült tömeg és a rendőrség, sokan dobálták, ütötték a rendőri pajzsokat, mire végül bejelentették az oszlatást, s elindult a vízágyú. A körúton pedig újra lángba borultak a kukákból rögtönzött barikádok.

Bugovics Zolán szerint ez az esemény annyiból is eltért a többi március tizenötödikétől, hogy eleve a másik forradalom, ötvenhat üzenetét igyekeztek kiforgatni. Hiszen a 2006-os október 23-i utcai harcok után mindenki számára ismert és közérthető volt apáink korának üzenete: „márciusban újrakezdjük”.

1990: amikor vitatkozni is izgalmas volt

A romlatlan nyolcvankilences az első szabadon ünnepelt március tizenötödike volt, Budapesten Cserhalmi György olvasta fel a tizenkét pontot, Győrben a Széchenyi téren Pozsgay Imre beszélt a több tízezer győri előtt. Az ellenzéki pártok pedig még egy tábort alkottak, egyfelé néztek. Utána az 1990-es évforduló másért volt különleges: azt már átpolitizálták, de a szabadon ünneplés öröme kitartott. Mindössze tíz nappal utána tartották az első fordulót, hosszú évtizedek óta a „legelsőt”.

– Ma már soha nincs akkora tömeg a koszorúzáson, mint akkor – idézi fel dr. Schmidt Péter gyermekorvos, aki akkor a KDNP jelöltje volt Győrben. – Ekkorra már a különböző ellenzéki politikusok között is feszültté vált a hangulat. Komoly viták kerekedtek apróságokból, mint hogy ki hányadik legyen a koszorúzásnál, kinek mennyi idő jut. Mindannyian először éltünk át ilyet, negyven-ötven éve nem volt szabad választás. Feszültséget érezhettünk az ünneplő közönség soraiból is, bár a nagy pártokat nem hurrogták le, a szintén koszorúzó MSZMP, a munkáspárt elődje kapott a füttyszóból.

– Nagyon izgalmas időszak volt ez a választás előtti egy-két hét, ráadásul a legkisebb pártok is izgatottan várták a választást, mert senki nem ismerte még a realitást. Hogy bekerülhet-e akár tizenöt-húsz párt is a parlamentbe vagy sem? Még az Agrárszövetség is azzal számolt, hogy győzni fog vagy legalábbis bejut a parlamentbe. De sokan a kopogtatócédula gyűjtésénél elvéreztek, és kilencvennégyben nem voltak már a porondon. Mindezzel együtt a kampány hangulata sokkal nyugodtabb volt a mainál – idézi fel dr. Schmidt Péter.

Ünnepi idézetek:  mi változunk, vagy az ünnep?

1868: „Sokan a szabadságnak lényegét és eszméjét tökéletesen félreértve: szabadossággal és féktelenséggel ugyanazonosnak tartják. (...) örülnek mindannyiszor, valamikor csak egy jogkorlát megsemmisülését látják, azt hivén, hogy ezáltal a szabadság ismét egy lépést haladott előre.” (Győri Közlöny, 1868. márc. 15.).
1928: „Ne is menjünk ma, a visszaemlékezések idején, a lelkesedés szent márciusi napjaihoz vissza: úgy érzem, nekünk, halott ország gyenge hangú fiainak a sírokból kell erőt merítenünk.” (Győri Hírlap, 1928. márc. 27., a szónok: Spáth Gyula ünnepi tanácsos)
1958: „Ha a szovjet csapatok nem teljesítették volna a proletár nemzetköziség szellemében szent kötelességüket, akkor az álomból soha nem lett volna felébredés.” (Kisalföld, 1958. márc. 15.)
1971: „Három történelmi dátum: 1848. március 15., 1919. márc. 21., 1945. április 4. Valamennyire úgy emlékezünk, mint a szabadság hírnökére.”
1976: „Pártunk XI. kongresszusának programnyilatkozata, az V. ötéves népgazdasági terv világosan megfogalmazza feladatainkat, amelyek megvalósítása forradalmi tett.” (Kisalföld, 1976. márc. 16.)
1981: „Ahogy Lenin írja, állhatatosan előrelépni, akkor is, ha ez csak araszról araszra lehetséges, látványos győzelmek nélkül.” (Kisalföld, 1981. márc. 15.)
1986: „Valami rosszul értelmezett internacionalizmusból (…) sok-sok esztendő múlt el így, hogy visszafogtuk magunkat, ha hazáról, nemzetről, háromszínű lobogóról kellett volna beszélni.” (Kisalföld, 1986. márc. 14.)
1989: „A demokrácia ott kezdődik, ha azt akarom, emberszámba vegyenek, emberszámba veszem társaimat. (...) Szólítsuk meg a szellemi munkást: legyen erjesztője, tudatosítója, gyámkodás nélkül, a fölény legcsekélyebb érzése nélkül annak az eszmének, amely a szabad, demokratikus Magyarországhoz vezet.” (A szónok: Pozsgay Imre, Kisalföld, 1989. márc. 16.)
2007: Ellopják az ünnepet ma azok, akik minket igazi és nem igazi magyarként osztanak meg. (A Nagy Imre Társaság közleménye)
2021: A ’48-as honvédek mai örökösei orvosok, ápolók, tudósok, rendvédelmi dolgozók, a fertőzés veszélye ellenére is mindennap munkába járó és hivatásukban helytálló emberek tíz- és százezrei. (Orbán Viktor videós üzenete)