Haza és nagyvilág

A cégek fele tervez béremelést

Magyarország | Közel 500 cég válaszai alapján készítette el a Profession.hu legújabb felmérését, amelyben a munkáltatók jövő évi várakozásait, bérfejlesztési és toborzási terveit vizsgálta.
Új Szó Nálunk

2024. október 27. 11:00

forint
Illusztráció: shutterstock

Minden második cég tervez jövőre béremelést, az ideinél kisebb mértékűt, a cafeteria keretösszegét pedig minden ötödik emelné jövőre a Profession.hu állásportál felmérése szerint.

Az elmúlt kilenc hónap során igazolódni látszik a munkáltatók év eleji bizakodó prognózisa 2024-re vonatkozóan, ugyanis az idén is több munkahelyen volt végül bérfejlesztés (74 százalék), mint ahányan azt előzetesen tervezték (53 százalék). A fizetésemelések mértéke azonban a korábbinál alacsonyabb lett: végül több olyan cég is 5-9 százalék között tartotta, amelyek korábban ennél magasabb összeggel kalkuláltak. Az átlag emelés az év elején mért 11,7 százalékos terv helyett így 11 százalékon realizálódott.

Az év vége közeledtével a vállalatok már javában készülnek 2025-re, tervezésüket pedig ismét az óvatosság jellemzi. Ezzel együtt is minden második válaszadó nyilatkozott úgy, hogy jövőre emel a fizetéseken, de az idei évre tervezetthez képest alacsonyabb, átlagosan 9,5 százalékos emelésben gondolkodnak. Az elmúlt három évben megfigyelhető tendencia, hogy az előzetes prognózisokhoz képest végül több vállalat fejleszt a béreken.

Az átlagosnál alacsonyabb a bérfejlesztést tervezők aránya a kutatás szerint az államigazgatásban működők körében, míg a külföldi magántulajdonban lévő vállalatok esetében többen terveznek bérfejlesztést, de az átlagosnál kisebb mértékű összeget jeleznek előre (7,8 százalék).

A cégek közel fele biztosít a dolgozóinak béren kívüli juttatást is, amely az 1 milliárd forint feletti árbevételű társaságok esetében jellemzőbb (59 százalék). Ahol van cafeteria, leggyakoribb esetben (25 százalék) ez havi 21-30 ezer forintos sávban mozog a fizetésen felül, és közel ilyen elterjedt (21 százalék), hogy az összeg meghaladja a 81 ezer forintot is. Ennek keretösszegét jelenleg minden ötödik vállalat tervezi megemelni jövőre, átlagosan 13 százalékkal, csökkenteni pedig mindössze a válaszadók 2 százalékánál tervezik. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

ETO-FTC, Arsenal-Liverpool és Internazionale-Juventus

forint

A cégek fele tervez béremelést

kvíz

MESTERKVÍZ LXXVII.: Eiffeltől az állatorvosig

talaj

Csapadékra a napokban nem lehet számítani, de most kellően nedves a talaj

hori

A nyilasra egy kaland most különösen inspiráló hatással lehet

Kazinczy

Három megyei középiskola a legjobb 25-ben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.