Haza és nagyvilág

Így változott az élelmiszerek kereskedelme

Magyarország | A magyar élelmiszer-láncok forgalmi aránya csökkent, miközben a diszkontoké erőteljesen emelkedett. A vásárlási szokások erősen megváltoztak a magas infláció hatására, a hipermarketek aránya visszaesett
Új Szó Nálunk

2023. október 15. 11:00

bolt
- Fotó: Shutterstock

A Növekedés.hu cikke szerint minden támogatás ellenére a magyar láncok forgalmi aránya 40 százalékról 29 százalékra csökkent 2014 óta. Legalábbis ez derül ki Heiszler Gabriella előadásából, melyet a Közgazdász vándorgyűlésen tartott. A SPAR Magyarország ügyvezető igazgatója előadásában részletesen kitért a hazai kiskereskedelmi folyamatokra, az ársapkák hatására, és az élelmiszer-infláció összetevőire.

Mint mondta, a 9 legnagyobb kereskedelmi láncból a SPAR forgalmával a második helyen állt tavaly 916 milliárd forintos forgalommal, míg a Lidl kapta a legnagyobb szeletet a piaci tortából. 

bolt

Kitért arra is, hogy az élelmiszer infláció több tényező miatt is Magyarországon volt a legmagasabb a régióban. A fogyasztói árakra:

  • a beszállítók áremelése
  • a szabályozási környezet megváltozása, új adók kivetése
  • a kereskedők árazása,
  • és a vásárlói kereslet visszaesése hat leginkább.

Az elemzés további részletei itt olvashatók.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kvíz

MESTERKVÍZ LXXV.: Denevértől La Pazig

sport

Ma is dominál a Nemzetek Ligája

vw

Továbbra is lejtőn a Volkswagen

gyakorlat

Baleset az alagútban, szerencsére csak gyakorlat volt (VDEÓ, GALÉRIA)

hori

A kos előtt ma egy váratlan lehetőség adódhat

Pintér Bence

Nehéz láncot vett nyakába az új polgármester

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.