Szórakozás

A csatornák főellensége a nedves törlőkendő, a szemétbe kell dobni

Magyarország | Súlyos károkat idézhetnek elő a csatornarendszerben az oda nem illő tárgyak, amint a Pannon Víz Zrt. tájékoztatott: találtak már kollégáik gumilabdát, fegyvert, mobiltelefont, és kulcsokat is. De van egy fő ellenség.
Új Szó Nálunk

2022. május 11. 16:30

dugulás
Fotó: shutterstock

Az extrémebbeknél maradva nem is említették közleményükben Csövit, a Győri Állatkert aligátorteknősét, amit szintén a karbantartók találták az adyvárosi víztározó tó körül 2013-ban. 

De Csövinél kisebb teremtények és tárgyak is üzemzavart okozhatnak a rendszerben. S a legnagyobb problémát nem az extrém tárgyak jelentik, hanem az olyan hétköznapi eszköz, mint a nedves törlőkendő.  

Igaz, naponta találkoznak olyan hibákkal a hálózaton, amiket a nem lebomló anyagok okoznak, de ezek közül a kendő kiemelkedik, s az utóbbi időben vált igazán közkedveltté. Az a baj, hogy sokan tévesen hiszik, hogy a vécépapírhoz hasonlóan mehet a hálózatba, csakhogy ezt nem szabad  lehúzni a toaletten. 

Mert még a távolabbi településekről érkező szennyvíz is néhány óra alatt eljut a szennyvíztelepig, s ennyi idő alatt ezek az anyagok képtelenek lebomlani – fejtik ki a Pannon Víznél. Útjuk során okozzák a dugulást, a szennyvízátemelőkben pedig a víz színére felúszva felgyülemlenek és ez a szivattyúknál csinál bajt. 

„Mindez nemcsak az üzemeltetés fennakadását idézi elő, hanem rengeteg tisztítási, javítási plusz munkát is okoz szakembereink számára. Az ilyen hibák elhárítása sokszor jelentős többletköltséget jelent társaságunknak, pedig egy kis odafigyeléssel elkerülhetők lennének az ilyen esetek.” 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sült

Mit főzzek? Sült karajt!

angol

Az angol nyelv a legfontosabb

kvíz

MESTERKVÍZ L.: Matulától az olasz líráig

társasház

Még mindig nincs gáz harminc gyárvárosi lakásban

sport

A bajnokságért játszik a Fradi

baleset

Csak minden ötödik kocsin van casco

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.