Bűnügy és baleset

Bőröndbe rejtették áldozatuk holttestét

Győr | A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség emberölés és minősített emberkereskedelem miatt emelt vádat egy házaspárral szemben.
Új Szó Nálunk

2024. június 17. 10:00

gyilkosság
A rendőrök Likócsnál keresték e bőröndöt. - Fotó: Új Szó Nálunk archív

A megdöbbentő esetről korábban az Új Szó Nálunk is beszámolt, több cikkben is. A vádirat szerint 2013-ban a házaspár győri bérlakásába költözött a jövedelemmel nem rendelkező fiatal nő, mivel a feleség fiának barátnője volt. Miután a fiatalok szakítottak egymással, az egzisztenciális és szociális szempontból kiszolgáltatott helyzetben lévő nőnek prostitúciót kellett folytatni a feleséggel együtt. A bevételt a férjnek kellett átadniuk.

A lakás ajtajára vasrács volt felszerelve, az ajtó szinte mindig zárva volt. Az egyetlen kulcs a férjnél volt, aki saját belátása szerint hozott döntéseket arról, onnan kit enged ki, vagy oda kit enged be. Amikor a sértett nem akart prostitúciós tevékenységet folytatni, a férj megverte.

2014 őszén összeveszett a házaspár amiatt, mert a feleség megtudta, a férj szexuális kapcsolatot létesített a sértettel. Emiatt mindketten a fiatal lányt okolták és őt mindketten olyan súlyosan bántalmazták, hogy a helyszínen életét vesztette.

A sértett testét a házaspár egy bőröndbe rejtve a lakásból kivitte és elrejtette. A bőrönd és vele együtt a test azóta sem került elő.

Az ügyészség a letartóztatás hatálya alatt álló házaspárral szemben – egyebek mellett – arra tett indítványt, hogy a bíróság a bűncselekmények beismerése esetén a vádlottakkal szemben 16 év – 16 év fegyházbüntetést szabjon ki. A bűncselekmények büntetési tétele egyébiránt, a halmazati szabályokra tekintettel 22 és fél év szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
lecsó

Mit főzzek? Húsos lecsót!

kép

Kezdődik a művésztelep, kiállítással zárul

MOHOSZ

Fogások és telepítések – éves adatok horgászoknak

könyvtár

Séta a könyvtárban, karosszékből

iskola

A szülők kiakadtak az igazgatóra, a minisztérium támogatja

őz

Üzekednek az őzek, vigyázzon az utakon!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.