Bűnügy és baleset

Börtön várja az agresszív fiút

Győr | A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalemberrel szemben, aki többször bántalmazta a saját apját, bántalmazta egy ismerősét, 14 esetben lopást valósított meg és egy kábítószerrel kapcsolatos másik eljárás is indult ellene.
Új Szó Nálunk

2024. február 19. 10:00

ököl
- Fotó: Pexels

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a 30 éves férfi tavaly nyáron egy hajnali időpontban jelent meg szülei otthonánál. A szülők arra ébredtek ezen a napon, hogy az ingatlanba bejutni nem tudó fiuk ütötte a bejárati ajtót és kiabált. Mivel a vádlott édesapja úgy ítélte meg, hogy a fia tudatmódosító szer hatása alatt állt, nem akarta őt beengedni. A vádlott ezen feldühödött és lapáttal, ezt követően lombseprűvel, majd kövekkel, fával és vasdarabokkal támadt az apjára, akinek töréssel járó sérüléseket okozott. A rendőrök kiérkezése előtt elmenekült azonban a helyszínről.

Mire a sértett a kórházból aznap délután hazaért, a fia megint az ingatlan udvarán tartózkodott. Emiatt a sértett és az ittas állapotban lévő fia között vita alakult ki, melynek során a vádlott kövekkel, vassal és székkel is megdobálta édesapját. A vitának az vetett véget, hogy a sértett elővette engedéllyel tartott gázriasztó fegyverét. A rendőrök a menekülő fiatalembert ezúttal elfogták a szomszédos telken.

Az elkövető hét hónap eltéréssel egyik ismerősének is töréses sérülést okozott, mikor ingatlanában felkereste a sértettet és közöttük vita alakult ki.

A fenti cselekmények időszakában a vádlott jövedelemmel nem rendelkezett, vagyon elleni bűncselekményekből tartotta el magát, üzletekből és ismerősöktől lopott összesen legalább 14 esetben. Ellene kábítószerrel kapcsolatosan eljárás is indult. A jelenleg letartóztatásban lévő elkövetővel szemben az ügyészség tíz bűncselekmény miatt emelt vádat. Vele szemben négy és fél év szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyészség – egyebek mellett – ennek az ügynek egy folyamatban lévő másik ügyhöz való egyesítésére és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. Ha szabadságvesztésre ítélik, le kell töltenie a korábban kiszabott – és próbaidőre felfüggesztett – egy év nyolc hónap szabadságvesztést is. Az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
lencse

Mit főzzek? Lencsét!

baleset

Fejtse meg, mitől állt fejre ez a kocsi! (VIDEÓ)

KVÍZ

KVÍZ: Mi a település teljes neve?

Putyin

Putyint és Orbán Viktort emlegették legtöbbször a médiában

fegyver

Lezárult a rajkai fegyverraktár ügyében kezdett nyomozás (VIDEÓ)

sport

Mára is jut egy-két komoly meccs a tévében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.