Bűnügy és baleset

Elkóborolt a rájuk bízott kisgyerek

Győr | A Győri Járási Ügyészség lezárta az eljárást két táborvezető ellen, akiknek a figyelmetlensége miatt egy 5 éves gyermek megszökött a táborból.
Új Szó Nálunk

2024. december 17. 10:00

gyermek
Illusztráció - Fotó: pexels

Figyelmetlenek voltak a táborvezetők, megszökött a gyermek

A tényállás szerint az 52 éves és a 27 éves nő 2023 nyarán egy Győr melletti településen vezettek nyári tábort 4- 14 év közötti gyerekeknek. (Az esetről annak idején itt számoltunk be.)

Egyik nap, az ebédet követően az egyik 5 éves gyermek, egy őt ért sérelem miatt a tábor játszóteréről távozott, úgy hogy a két felügyelő nem is vette észre. A gyermek azt használta ki, hogy a tábor egyik kapuja nyitva maradt, ezen keresztül szökött meg.

A gyermek a szomszéd faluban lakó nagypapájához indult, és már a két település közötti autóút mellett sétált, mikor az épp arra járó rendőröknek feltűnt. Ők kérdezték meg a gyermeket, hogy mit csinál ott, majd visszavitték a táborba. A „kaland” kb. másfél óráig tartott.

A két nő foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségét valósította meg, figyelemmel azonban arra, hogy komolyabb baj nem történt az ügyészség megrovásban részesítette őket. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
repülő

Ez nem vicc, hanem felelőtlenség: valaki a pilóta szemébe világított

kvíz

KVÍZ: Melyik város fekszik ennek a víznek a partján?

baleset

Időnként az úton is a víz az úr (VIDEÓ)

sport

A darts világbajnokság igazi csemege lesz idén is

kormányabalk

Még időben intézze el hivatalos ügyeit!

gyermek

Elkóborolt a rájuk bízott kisgyerek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.