Bűnügy és baleset

Letörték a sorompót – ugyanott immár negyedszer

Mosonszentmiklós | A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény ismeretlen elkövetőjének beazonosítása érdekében. Az illető letört egy sorompót. A bökkenő az, hogy egyazon helyen egy év alatt most történt ez negyedszer.
Új Szó Nálunk

2024. július 9. 17:00

sormpó
Íme a misztikus helyszín, amely vonzza a sorompórongálókat. - Forrás: police.hu

A friss rendőri felhívás így szól:

A Győri Rendőrkapitányság 08010/2791/2024. bűnügyi számon folytat büntetőeljárást vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt egy ismeretlen gépjárművezető ellen. Mosonszentmiklóson, a Radnóti Miklós utcában, a Béke utca felől az M1-es autópálya irányába közlekedett egy ismeretlen sofőr gépjárműjével 2024. június 29-én 23 óra 30 perc körül. A járművel egy vasúti átjáróhoz érve oda úgy hajtott be, hogy figyelmen kívül hagyta a fénysorompó tilos (piros) jelzését, és a mozgásban lévő csapórúdnak ütközött, amely ennek hatására letörött.

 

A balesetet követően az ismeretlen sofőr a járművel adatai hátra hagyása nélkül hajtott el.

A fenti bűncselekmény elkövetőjének azonosítása, illetve az eset körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a 9024 Győr Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén. Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon is.

Nos, szinte szó szerint negyedszer ismétlődik meg ez a rendőrségi felhívás, mivel tavaly augusztus óta most törték le negyedszer a félsorompót, júniusban kétszer is. A dátumok és időpontok:

  • 2023. augusztus 2-án 13 óra 50 perc körül,
  • 2024. május 15-én 15 óra körül,
  • 2024. június 12-én 14 óra 45 perc körül,
  • 2024. június 29-én 23 óra 30 perc körül.

A különbség annyi, hogy egyszer a másik irányból érkezett a vétkes jármű. Íme egy-egy kép a helyszínről:

Galéria
A misztikus vasúti átjáró-1
A misztikus vasúti átjáró-2
A misztikus vasúti átjáró-3
A misztikus vasúti átjáró-4

Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy ha ugyanazon a helyen többször előfordul hasonló baleset, akkor el kell gondolkodni:

  • lehet, hogy nem megfelelő az átjáró kialakítása, vagy 
  • lehet, hogy valaki direkt rongálja meg a sorompót?
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
lecsó

Mit főzzek? Húsos lecsót!

kép

Kezdődik a művésztelep, kiállítással zárul

MOHOSZ

Fogások és telepítések – éves adatok horgászoknak

könyvtár

Séta a könyvtárban, karosszékből

iskola

A szülők kiakadtak az igazgatóra, a minisztérium támogatja

őz

Üzekednek az őzek, vigyázzon az utakon!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.