Bűnügy és baleset

Lezárult a rajkai fegyverraktár ügyében kezdett nyomozás (VIDEÓ)

Magyarország, Szlovákia | A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az eljárás során több illegális fegyverarzenált felszámolt. A Győr-Moson-Sopron Vámegyei Főügyészséggel közösen számoltak be az ügy eredményeiről.
Új Szó Nálunk

2024. április 23. 13:47

fegyver
A rajkai fegyverek egy része - Forrás: NAV

Rajkán csaptak le először

Mint arról korábban többször is hírt adtunk, a KR NNI győri egysége 2022. július 12-én a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséggel (NAKA), valamint az Alsó-ausztriai Tartományi Bűnügyi Hivatallal (LKA NÖ) együtt hajtotta végre a Parketár műveletsorozatot, aminek nyomán rajtaütöttek egy rajkai fegyverraktáron. Ott 59 éles lőfegyvert, mintegy 45 000 lőszert, 285 fegyvertárat, 13 hangtompítót, valamint több mint 7,5 kg robbanószert foglaltak le.

A police.hu beszámolója alapján a különböző harcászati eszközöket annak a szlovák férfinak, Dusan S.-nek a rajkai házában találták, aki a gyanú szerint a fegyverkereskedő bűnbanda feje volt. Amikor a KR Bevetést Támogató Osztálya elfogta, gépkocsijában is találtak éles lőfegyvert. A nyomozók kiderítették, hogy a férfi, illetve a felesége jó néhány fegyver tekintetében rendelkezik ugyan szlovákiai belföldi fegyvertartási engedéllyel, azonban sem európaival, sem magyarországival nem. Ráadásul 19 olyan fegyvert találtak náluk, amelyek engedély nélkül tartott, illegálisan átalakított lőfegyverek voltak. Ezek közül egyet köröztek, mert azt a németországi Würzburgból egy betörés során lopták el ismeretlenek.

Az NNI, szorosan együttműködve a NAKA-val és az Europollal, a fegyverek előzményadatai után kezdett el vizsgálódni. Ki is derítették, hogy a szlovák fegyvereket még átalakítás előtt olyan strómanok vásárolták meg eredetileg, akik minimális ellenértékért cserébe csak a nevüket adták az üzlethez. Névleg ők szerepeltek a dokumentációkon, viszont a fegyverek valódi birtoklói már nem ők voltak.

Nemzetközi akcióban fogtak el több bűnözőt

Az ügyet felügyelő Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség és a szlovák Speciális Ügyészség vezetői az Eurojust égisze alatt 2023 januárjában létrehoztak egy szlovák–magyar nyomozócsoportot, melynek a NAKA és a KR NNI mellett az Europol is tagja volt. Így alakult meg a JIT, amit az ügyészség irányított.

A strómanok útján elindulva a nyomozók feltárták, hogy három év alatt – vagyis 2014 és 2016 között – a négy szlovák férfi nevére összesen közel 600 hatástalan, illetve kis kaliberű fegyvert regisztráltak. Miután minden bizonyítékot összegyűjtöttek ellenük, nemzetközi akciót szerveztek az elfogásukra. Mivel egyikük egy másik ügyből kifolyólag már három éve jogerős szabadságvesztését töltötte a zselizi büntetés-végrehajtási intézetben, így három társára csaptak le a rendőrök 2023. április 19-én. A NAKA és a KR NNI nyomozóin kívül az elfogásban részt vettek a szlovák készenléti kommandó tagjai is. Nagyszombaton, Nyitrabányán és Rózsahegyen tartottak kutatásokat.

Az akció csúcspontja Jan H. elfogása volt. A 47 éves férfi egy olyan, eredetileg esztergályosműhelyként funkcionáló, kétszintes épületben lakott Rózsahegyen, aminek egy részét lakóhellyé alakította át. A férfi ott raktározta a hatástalan fegyvereket addig, míg azokat át nem alakították éles lőfegyverré.

A műhelyben a nyomozók 14 fegyvert, kb. 2000 különböző kaliberű lőszert, 40 fegyvertárat, 29 hangtompítót és 7 gránátot foglaltak le. 

A szlovák–magyar közös nyomozócsoport második akciója szeptember 28-án volt. További két szlovák férfit fogtak el a rendőrök. Egyiküket Rajkán, másikukat Pozsonyban. A náluk talált fegyvereket is lefoglalták.

A JIT-nek köszönhetően Magyarországon három, míg Szlovákiában négy gyanúsítottal szemben sikerült az eljárást lefolytatni, és ezzel nagy csapást mérni az illegális nemzetközi fegyverkereskedelemre.

Több országba is eljutottak a fegyverek

Az NNI győri egysége az elfogott személyek elleni nyomozással még nem fejezte be végleg a fegyverekkel kapcsolatos felderítést, ugyanis céljuk feltérképezni a bűnbandához került 600 fegyver sorsát. Így mind az európai, mind a transzatlanti partnereiknek elküldték a fegyverek sorozatszámait. Az Europol, az ATF (Alkohol- és Dohánytermékek, illetve Lőfegyverek Forgalmával Foglalkozó Iroda), valamint az Interpol munkatársaival sikerült már kideríteni, hogy fegyverek Svédországba, Spanyolországba, illetve Dél-Afrikába is jutottak. Ezek mindegyike bűncselekményhez köthető.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
zöldség

Mit főzzek? Rakott zöldséget!

kvíz idegen

KVÍZ: Az immateriális dolgoknak nincs volumene

utazás

Rafinált tippek takarékos utazóknak

kormányhivatal

Vegyen hivatali autót!

útépítés

Itt jobban figyeljen az autópályán!

sport

Ajkára figyelnek a győri szurkolók

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.