Bűnügy és baleset

Maradt a nyolc év emberkereskedelemért

Győr | A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta az ítélet helybenhagyását abban az ügyben, amelyben egy testvérpár prostitúcióra kényszerített egy fiatal lányt.
Új Szó Nálunk

2024. május 24. 10:00

erőszak
Fotó: shutterstock

A tényállás szerint az idősebb testvér 2021 februárjában megismerkedett a 19 éves lánnyal, aki megfelelő családi és egzisztenciális háttérrel nem rendelkezett. Azt hazudta neki, hogy miatta hagyta el a családját és ezután együtt lesznek, majd akarata ellenére Sopronba vitte. Iratait elvette, többször megverte, gyermekeinek bántalmazásával fenyegette, amennyiben nem engedelmeskedik.

Ezt követően a fivérek szexuális szolgáltatás nyújtására irányuló hirdetést adtak fel egy internetes oldalon, különböző városokban apartmanokat béreltek, ahol a megfélemlített lánynak prostituáltként kellett dolgoznia. Előfordult, hogy házhoz is szállították őt. A sértett keresetét elvették. A sértettnek 2021. április 30-án egy alkalmi partner segítségével sikerült egy szombathelyi apartmanból megszöknie.

A férfiak a lány kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, pénzszerzés céljából erőszakkal, fenyegetéssel kényszerítették más férfiak részére szexuális szolgáltatás nyújtására. A Szombathelyi Törvényszék a vádlottakat társtettesként elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt 8 év fegyházbüntetésre, 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra, 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Velük szemben fejenként 1.750.000 forint vagyonelkobzást rendelt el. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik felmentésért, enyhítésért jelentettek be fellebbezéseket.

A Győri Ítélőtábla a 2024. május 23-án kihirdetett határozatában egyetértett a fellebbviteli főügyészség álláspontjával. A férfiak bűnösök, a kiszabott büntetések szükségesek és arányosak.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
KVÍZ

KVÍZ: Tudja, mi a Steinway? Igen vagy nem?

Rába

Így védekeztek a vízügyesek a Rába mentén (VIDEÓ)

Tóth PÉter

Ő vezeti majd Pintér Bence kabinetjét

sport

A nap meccse: Spanyolország-Olaszország

nap

Tudja, mi a napforduló? Ma este lesz

hori

A bak fókuszáljon a hosszú távú céljaira!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.