Megint letörtek egy félsorompót
2024. december 18. 10:00
Egy ismeretlen sofőr személygépkocsival közlekedett 2024. december 7-én 16 óra 30 perc körül a 8218-as számú úton Kisbér felől a 82-es számú főút irányába. Veszprémvarsány vasúti átjárójához érve a fénysorompó tilos jelzése ellenére abba behajtott, manővere során pedig letörte a félsorompót. Az illető ezt követően azonnal elhagyta a helyszínt.
A bűncselekmény elkövetőjének azonosítása, illetve a baleset körülményeinek tisztázása végett tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. Bejelentés tehető személyesen a 9026 Győr, Szövetség utca 17. szám alatt, vagy telefonon a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es hívószámok valamelyikén, vagy az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon.
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.