Nincs próbaidő, börtön vár a durván verekedő férfira
2024. október 17. 15:00
A jogerős tényállás szerint a vádlott és az élettársa között a kapcsolat 2021. január 14-én megszakadt, a lány elköltözött. Az esti órákban mindketten ugyanabban a székesfehérvári klubban szórakoztak. A hajnali órákban a volt élettárs a baráti társaságával hazaindult. Az ittas, és a szakítás miatt elkeseredett vádlott a barátaival utánuk ment. Az utcán utolérték őket, a vádlott az autóból kiugrott, majd bántalmazta volt élettársát, valamint a társaságában lévő két fiút is, akik közül az egyik életveszélyes, a másik súlyos, töréses sérüléseket szenvedett. A lány sérülései 8 napon belül gyógyultak, de a bántalmazás alkalmas volt ennél súlyosabb sérülés okozására is.
A vádlott cselekményét a térfigyelő kamera rögzítette. A Székesfehérvári Törvényszék a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette, súlyos testi sértés bűntette és testi sértés vétsége miatt 2 év, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a minősítés részbeni megváltoztatása és a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be.
A Győri Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett határozatában egyetértett a fellebbviteli főügyészség álláspontjával. A vádlott vétségnek minősített cselekménye súlyosabban, súlyos testi sértés bűntette kísérletének minősül. A vádlott büntetését súlyosította, mellőzte a végrehajtásának a felfüggesztését és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.