Bűnügy és baleset

Nők is tudnak büntetőfékezni (VIDEÓ)

Győr | A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy középkorú nővel szemben, aki egy hétvégi éjszakán büntetőfékezett a mögötte haladó előtt.
Új Szó Nálunk

2024. február 6. 08:05

büntet
- Forrás: Ügyészség

A vádirati tényállás szerint a hölgy két barátnőjével szórakozott 2023 novemberében, egy hétévégén egy győri szórakozóhelyen. Innen a hajnali órákban autóval indultak haza, mikor észlelték, hogy mögöttük az egyik utas volt élettársa közlekedik.

A vádlott úgy ítélete meg, hogy a férfi követi őket, ezért közlekedése során, a hajnali órákra jellemző gyér forgalom ellenére többször is hirtelen, ok nélkül fékezett az autójával. A mögöttük haladó férfinak intenzíven, állóra kellett fékeznie járművét, míg végül egy alkalommal már nem is tudott megállni a vádlott mögött és nekiütközött az előtte megálló gépkocsinak.

Az ütközés során szerencsére személyi sérülés nem történt.

Az ügyészség a nőt közúti veszélyeztetés elkövetésével vádolja. Vele szemben akár három év szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt a járásbíróság határozott időre tiltsa el a járművezetéstől. Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

A mellékelt, sértett által készített felvételén láthatóak, a fékezések és az ütközés is. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pad thai

Mit főzzek? Pad thait!

repce

A hűvösebbre fordult időjárás jól jött a mezőgazdaságnak

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

covid

Most vesztésre áll az influenza és a covid

Gáza

Emberi drámák az év legjobb fotóin

szúnyog

Már számolják a szúnyogokat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.