Bűnügy és baleset

Súlyosan elhanyagolták gyermekeiket

Győr-Moson-Sopron | A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy párral szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette bűncselekmények miatt, akik közös kiskorú gyermekeiket penészes falú és padlózatú, hideg ingatlanban nevelték. A gyermekek fizikailag és érzelmileg is elhanyagoltak voltak az alkoholizálás, dohányzás és szerencsejáték terhelte hét tagú családban.
Új Szó Nálunk

2023. november 27. 09:00

gyermek
Illusztráció - Fotó: shutterstock

A vádirat szerint egy penészes, rendezetlen, testi épséget veszélyeztető ház két szobájában lakott a pár, a nő két nagykorú fia, kiskorú lánya és a vádlottak két közös kiskorú kisfia. A gyermekek ápolatlanok voltak, a legkiseb gyermek úgy ment 2020 éve elején óvodába, hogy mindkét lábfején fagyási sérülések voltak. Nevére nem hallgatott, futni, egyenesen a hátán feküdni nem volt képes, társai hátára mászva, beléjük harapva próbált velük kapcsolatot teremteni. 

A felnőtt fiatalemberek ittas állapotban megvalósult rendszeres konfrontálódása rossz hatással volt a kiskorú gyermekekre. A kislány iskolai közösségbe való beilleszkedését jelentősen nehezítette ápolatlan megjelenése és a megtanult rossz problémamegoldó startégiája is. Megviselték egyik felnőtt bátyja őt bántalmazó magatartásai, mellyel szemben szülei nem védték meg, az eseteket rájuk hagyták. 

A vádlottak magatartása a hatóságokkal felszínes volt. Az ingatlanjukat elárverezték, a családban élő három kereső személy ugyanis képtelen volt a fizetését megfelelően beosztani. Ezt követően a család egy 30 négyzetméteres, lakhatásra alkalmatlan mellékhelyiségbe költözött.  

Tavaly novemberben a hatóságok kiemelték a gyermekeket a családból. A szülők mindhárom gyermek értelmi, érzelmi, testi és lelki fejlődését is veszélyeztették. Az ügyészség a vádlottakat három-három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja. Velük szemben hét és fél év szabadságvesztés is kiszabható. 
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
bukta

Mit főzzek? Süss buktát!

police

Buszok és teherautók, amelyek fennakadtak a rostán

kvíz

KVÍZ: Így írjuk szabályosan

Ítélőtábla

Az ítélőtábla szigorította a büntetéseket egy gyermekprostitúciós ügyben

benzin

Kutakon a helyzet változatlan

Csorna

Ismét gondban van a csornai napelemgyár

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.