Bűnügy és baleset

Szökésben az embercsempész szervező, vádat emeltek ellene

Győr | A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 48 éves pakisztáni férfival szemben, aki embercsempészés szervezője volt.
Új Szó Nálunk

2024. augusztus 13. 10:00

Embercsempész
A kép illusztráció - Forrás: NAV

A vádirat szerint a 48 éves férfi 2019 májusában, egy bécsi hotelben egyezett meg magyar társával, hogy migránsokat fognak Európába csempészni.

A megegyezés szerint a vádlott volt az, aki magyar társának megmondta, hogy a migránsokat mikor, honnan, hova kell szállítani, míg magyar társa feladata a sofőrök beszervezése és a járművek beszerzése volt. A vádlott magyar társát a bűncselkemények során utasításokkal látta el, és alkalmanként 4 000 eurót ígért neki.

Ily módon az elkövetők 2019 májusa és októbere között 14 alkalommal csempésztek embereket az Európai Unió területére. Ez idő alatt a pakisztáni vádlott magyar társának több mint 16,5 millió forintot fizetett, amiből a magyar elkövető közel 4 millió forintot jutatott a sofőröknek.

Végül a nyomozó hatóságok a magyar elkövetőt és a sofőrök egy részét 2019-ben elfogta, ellenük már 2022-ben vádat emelt az ügyészség.

A szökésben lévő pakisztáni ellen távollétében emelt vádat az ügyészség minősített embercsempészés miatt. Vele szemben 10 évtől 25 évig tartó szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzin

Keddtől ismét drágább a tankolás

kvíz

KVÍZ: Könnyű, mint az ólommadár

tűz

Idén eddig 482 tűzoltóautót riasztottak lakástűzhöz

cigi

Tizenkétezer karton cigi a konvojban (VIDEÓ)

útfelújítás

Itt figyeljen fokozottan, lezárások lesznek

e-autó

Így lehetne támogatni az e-autók vásárlását

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.