Bűnügy és baleset

A bódult férfi pofonvágta a mentőst, majd ablakostól kiszökött

Győr-Moson-Sopron | A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfival szemben, aki bántalmazta az őt kórházba szállító mentőst, megrongálta a kórház egyik ablakát, hogy kiugorhasson azon, majd egy ajtót betörve távozott a kórházból – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.
Új Szó Nálunk

2023. március 6. 09:00

erőszak
Sokkal inkább a mentőszolgálat megerősítésével kellene foglalkozni - véli a szakember. - Fotó: Facebook/OMSZ

A vádirati tényállás szerint a férfi tavaly tavasszal nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, nyugtatókkal. Emiatt öntudatlan állapotba került, a mentők kórházba szállították. Ellátása során ököllel arcon ütötte a mentőtechnikust, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A kórházban a vádlott a kórterem ablakát rögzítő láncot elszakította, majd kiugrott a kórház belső udvarára. Onnan pedig az épületbe úgy jutott be, hogy betörte az egyik ajtó alsó ablakát, ezt követően távozott. Az okozott kár összesen 61.537 forint. 

Hat héttel későbbi elfogásakor a férfi biológiai mintájából amfetamin származékok voltak kimutathatók. 

Az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével, kisebb kárt okozó rongálás vétségével és kábítószer-birtoklásának vétségével vádolja. Vele szemben hét és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható a halmazati szabályok alapján. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzin

Keddtől ismét drágább a tankolás

sport

Egy nap friss foci nélkül

kvíz

KVÍZ: Könnyű, mint az ólommadár

tűz

Idén eddig 482 tűzoltóautót riasztottak lakástűzhöz

cigi

Tizenkétezer karton cigi a konvojban (VIDEÓ)

útfelújítás

Itt figyeljen fokozottan, lezárások lesznek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.