Bűnügy és baleset

A kirakaton élte ki dühét szakítás után (VIDEÓ)

Győr | Szakítás után első dolga volt a férfinek, hogy visszakövetelje a párja munkájához vásárolt kozmetikai gépeket, majd amikor távoznia kellett, dühében nekiesett a kirakatnak – állítja a vád.
Új Szó Nálunk

2023. január 9. 16:00

vádirat

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 45 éves férfi szakításukat követően azért kereste fel volt élettársa győri munkahelyét, egy szépségszalont, hogy visszavegye onnan neki vásárolt kozmetikai gépeket.  

Idén nyáron történt: az ittas férfi bement, követelte volt élettársától a gépeket, majd távozott. Ezt követően többször visszament a szalonhoz, de bemenni már nem tudott, mert az ajtót bezárták. Felbőszülten ütni és rugdalni kezdte az ajtót, majd az ajtónak háttal fordulva, könyökével betörte a kirakat üvegét. 

Az ügyészség a vádlottal szemben garázdaság vétsége és rongálás vétsége miatt emelt vádat, a betöréssel 313 ezer forintos kárt okozott. Az esemény egy-egy pillanatát telefonnal rögzítették, a felvételt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség tette közzé.  

 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

Színes program rangadók nélkül

MVM

Áram és gáz: egy felületen intézheti az ügyeit

KVÍZ

KVÍZ: Honnan ered a garbó?

ősz

Fokozatosan kiderül az ég a hétvégén

hori

Az oroszlán kreatív energiái felszínre törnek

szénmonoxid

A szénmonoxidot csak a műszer érzékeli

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.