Bűnügy és baleset

Az internetes csalók ellen véd a KiberPajzs

Magyarország | Az Igazságügyi Minisztérium KiberKedd néven kampányt is indított.
Új Szó Nálunk

2023. július 27. 11:00

kiber
- Fotó: PxHere

A Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Bankszövetség, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tavaly kötött oktatási és kommunikációs együttműködést az online elkövetett bűncselekmények visszaszorítására, és most beszámoltak a KiberPajzs program eredményeiről, továbbá egy új kezdeményezésről. 

„Kollégáim június 26-án több embert is őrizetbe vettek pénzmosás és csalás gyanújával a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda koordinálásával egy országos, több vármegyét érintő akció keretében” – számolt be Oláh-Paulon László alezredes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője egy közelmúltbéli rajtaütésről, hozzátéve, hogy a nyomozások mellett a rendőrség továbbra is nagy hangsúlyt fektet a bűnmegelőzésre. 

A jelek szerint ezek az üzenetek nemcsak célba érnek, hanem cselekvésre is késztetik az érintetteket. 

kiberpajzs1

– Az elmúlt időszakban egyre több olyan csalásról kaptunk bejelentést, amelyben az eladó azt kéri a vevőtől, hogy telepítsen a számítógépére egy programot, ahol az áru ellenértékét tudja majd elutalni. Ha ezt megteszi, a csalók átveszik az irányítást az eszköze felett, ellopják személyes adatait, esetleg kifosztják a bankszámláit – mondta Marsi Tamás, az NBSZ NKI főosztályvezetője, és felhívta a figyelmet a webáruházakkal kapcsolatos csalások két típusára. 

– Előfordul, hogy ezek a portálok valóban áruk eladásával foglalkoznak, azonban a megrendelt cikk helyett silányabb minőségű termék érkezik, vagy egyáltalán nem is kap semmit a vásárló. Sajnos az is jellemző, amikor a webáruház pusztán adathalász oldalként funkcionál. Ezek a portálok többek között arról ismerhetők fel, hogy hosszú kiszállítási idővel dolgoznak, feltűnően jó az eladásra kínált termékek ár-érték aránya, és kizárólag kártyás fizetésre adnak lehetőséget. Arra is csak úgy, ha a vásárlók előre utalnak, továbbá az üzlet, illetve annak üzemeltetői szinte beazonosíthatatlanok. 

kiber

Az Igazságügyi Minisztérium nemcsak csatlakozott a KiberPajzs programhoz, hanem KiberKedd néven kampányt is indított.  

– Ezt azért kezdeményeztük, hogy minél szélesebb körben fel tudjuk hívni a figyelmet a veszélyekre – magyarázta Dorogi Rajmund, az Igazságügyi Minisztérium áldozatsegítésért felelős miniszteri főtanácsadója.  

– Az áldozatsegítő központ közösségi médiafelületein minden kedden olyan témákat helyezünk fókuszba, mint például a „nigériai típusú csalás”, a wangiri, a vishing, a phishing és a smishing. 

Augusztus 8-ától a KiberPajzsban részt vevő többi szervezet is csatlakozik a KiberKedd kampányhoz, és azt követően a hónap első keddi napján egyszerre fognak kommunikálni saját csatornáikon a digitális biztonság témakörében. „Ha valaki bajba került, keresse fel a legközelebbi áldozatsegítő központot vagy pontot, illetve hívja az éjjel-nappal ingyenesen elérhető áldozatsegítő vonalat a 06-80-225-225-ös számon!” – hangsúlyozta a főtanácsadó. (Forrás: police.hu) 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Pintér Bence

Nehéz láncot vett nyakába az új polgármester

Szabó Nina

Úgy tűnik, a női kézilabda veszélyes üzem

kvíz

KVÍZ: Miről szólnak ezek a magyar dalok?

benzin

Nincs megállás a kutakon

erőszak

Éveken át molesztálta a nevelt lányát, kemény büntetést kapott

szurkolók

A fehérvári B-közép Nagyszentjánoson gyülekezett

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.