Bűnügy és baleset

Azt hiszi, kiüríthet egy talált pénztárcát? Válasznak itt ez a vádirat

Sopron | Valaki nemrég egy soproni benzinkúton hagyott egy pénztárcát. Egy vásárló megtalálta és a dolgozóknak átadta. Ők pedig megosztoztak rajta az ügyészség tájékoztatása szerint.
Új Szó Nálunk

2023. május 8. 15:00

lopás
Illusztráció: shutterstock

Összesen 216.000 forintot vettek ki az ott felejtett pénztárcából az egyik benzinkút dolgozói Sopronban, miután egy becsületes vásárló az enyves kezekre bízta gyanútlanul a talált tárcát. Miután látták, hogy abban nagyobb összeg van –, a kamerán kívüli térbe, az öltözőbe vitték, a pénzt egymás között egyenlően elosztották. 

A Soproni Járási Ügyészség társtettesként elkövetett sikkasztás vétségével vádolja az egyik elkövetőt, a másik két sikkasztóval szemben az ügyészség megszüntette az eljárást, mivel velük szemben a lefolytatott közvetítői eljárás eredményes volt. Ám a harmadik dolgozó kivonta magát a mediáció alól, így közte és a sértett között megállapodás nem született, az ügyészség most vádat emelt. 

A kárt a három elkövető közösen megtérítette a sértettnek. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
társasház

Még mindig nincs gáz harminc gyárvárosi lakásban

kvíz

MESTERKVÍZ L.: Matulától az olasz líráig

sport

A bajnokságért játszik a Fradi

baleset

Csak minden ötödik kocsin van casco

benzinár

Ennyi a dízel és benzin ára nálunk és a környező országokban

hori

A kosnak ma kifejezetten jó nap lehet az új kezdetekre

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.