Bűnügy és baleset

Bevasalta az előleget, aztán fütyült a munkára a kamu építési vállalkozó

Könnyűszerkezetes házak építésére vállalt kötelezettséget a most 38 éves férfi 2020-ban, de a szándéka enyhén szólva is más volt, még egyéni vállalkozóként sem vették nyilvántartásba. Tíz sértettel kötött megállapodást könnyűszerkezetes házak kivitelezésére, az előlegeket átvette.
Új Szó Nálunk

2022. december 6. 13:30

vádiarat
Illusztráció: shutterstock

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfi ellen, aki házak építésére vállalt kötelezettséget, 2020 februárja és júliusa között tíz sértettel kötött megállapodást ilyen épületek kivitelezésére. Aztán kiderült, hogy a férfit sem egyéni vállalkozóként nem vették nyilvántartásba, sem munkavállalója vagy képviselője nem volt semmiféle építési vállalkozásnak.  

Az előlegeket átvette, és az első időkben még megkezdte cserébe a munkát, viszont be már nem fejezte. Később kényelmesebben „dolgozott”, már a kivitelezésnek nem állt neki, csak a pénzt köszönte szépen. Sőt előfordult – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség –, hogy vissza se adta a sértett által átadott konyhabútort, amit be kellett volna építenie és persze nem építette be. Egy ideig minden esetben hitegette a sértetteket, majd elérhetetlenné vált. 

A sértettnek csaknem 20 millió forintos kárt okozott, több rendbeli minősített csalás és sikkasztás miatt emelt vádat az ügyészség, 7 és fél év büntetés szabható ki. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Kósa

Egy alpolgármestert választott a közgyűlés

kvíz

KVÍZ: Sokszor énekelt dalok egy letűnt korból

benzin

Apró korrekció, le és fel

sport

Színes program rangadók nélkül

MVM

Áram és gáz: egy felületen intézheti az ügyeit

ősz

Fokozatosan kiderül az ég a hétvégén

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.