Bűnügy és baleset

Fegyverrel akarta kivenni a szabadságát, kirúgták

Győr | A 45 éves férfi ideges lett, mert nem kapta meg egyből a kért szabadságát, másnap lőfegyverrel ment dolgozni, és a főnökét fenyegette – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.
Új Szó Nálunk

2022. szeptember 20. 10:00

pisztoly
- Fotó: shutterstock

A vádirati tényállás szerint a 45 éves férfi négy éve dolgozott győri munkahelyén, ahol többször volt már problémája a szabadság kiadásával. Idén márciusban is jelezte a főnökének, hogy áprilisban egy hét szabadságra szeretne menni. Közvetlen munkahelyi vezetője úgy reagált: később visszatérnek a kérdésre, mert más is kért szabadságot, meg kell szervezni a munkát. 

Az elkövető másnap késve jelent meg a munkahelyén, és az irodában lévő munkatársa előtt elővette a ruhájába rejtett forgótáras pisztolyt, amit egyébként engedély nélkül tartott. Közölte: ezzel fogja lelőni a főnökét. Végül a kollegája rábeszélésére átadta a pisztolyt és távozott az irodából. 

Az eljárás során lefoglalt pisztolyról az igazságügyi fegyverszekértő megállapította, hogy működőképes lőfegyvernek tekintendő, tartásához engedély szükséges. 

A férfinak még aznap megszűnt a munkaviszonya, bár valószínűleg nem így tervezte a szabadságot.  

A Győri Járási Ügyészség lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat, ezért nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

A győriek ma a Honvédnak szurkolnak

sport

A fiatalok szerint fontos a sportolás, mégis kevesen mozognak

kvíz idegen

KVÍZ: Delíriumban randalírozott

hori

A mérleg családi kötelékei erősödnek

pénz

Ez nem talált pénz, hanem lopott

lehűlés

Hidegfront hoz esőt és lehűlést

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.