Bűnügy és baleset

GVH: az árfigyelőnek még nincs appja, ami úgy néz ki, az csalás

Magyarország | Az online árfigyelőre megtévesztésig hasonlító mobilapplikációval próbálják félrevezetni internetes csalók a fogyasztókat – figyelmeztetett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Új Szó Nálunk

2023. augusztus 5. 16:00

árfigyelő

A Gazdasági Versenyhivatal felhívta a figyelmet arra, hogy senki ne töltse le az ingyenes alkalmazást, akik pedig letöltötték, haladéktalanul töröljék azt a mobilkészülékeikről 

A GVH megtette a szükséges polgári- és büntetőjogi lépéseket a kalózalkalmazás terjesztői ellen, kezdeményezte az illegális mobilapplikáció eltávolítását a Google és az Apple alkalmazásáruházaiból, valamint hivatalból eljárást indított a fogyasztók megtévesztése miatt. 

Jelezték, hogy az árfigyelő hivatalos mobilapplikációjának kifejlesztése folyamatban van. 

A közlemény szerint rendkívül népszerű és eredményes a Gazdasági Versenyhivatal által működtetett online árfigyelő rendszer: a július elsejei indulás óta az egyedi látogatók száma már megközelíti az 1 milliót, a Pulzus Kutató pénteken publikált felmérése szerint pedig alig egy hónap alatt több mint 6 millióan értesülhettek a www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető rendszerről. 

A kalózapplikáció az online árfigyelő rendszer illetéktelen, engedély nélküli felhasználása. A GVH nem adott engedélyt az illegális alkalmazás létrehozójának az árfigyelő rendszer adatainak felhasználására és egyes arculati elemeinek használatára. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
horgász

Kiadták az egymilliomodik horgászengedélyt

számítógép

A NAV nyomtatványkitöltőjéhez már nem kell keretprogram

KVÍZ

KVÍZ: A renegát ignorálja a bürokráciát

terelés

Felújítás a csomópontban

MOHU

A betétdíj mehet a számlára vagy jótékonycélra is

lottó

Elvitték minden idők legnagyobb ötöslottó nyereményét

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.