Bűnügy és baleset

Gyorsan hajtottak, ütköztek, majd leléptek

Győr-Moson-Sopron | Az M85-ös szalagkorlátjának hajtott, majd elhajtott a helyszínről az egyik, egy Skodának ütközött, majd sietősen távozott egy másik autós Győr-Moson-Sopronban. Keresik őket.
Új Szó Nálunk

2023. április 27. 12:30

rendőrség
Fotó: pexels

A  Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén várja tanúk jelentkezését ebben a két ügyben. 

Ismeretlen sofőr közlekedett ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú tehergépkocsival 2023. április 25-én 0 óra 30 perc és 14 óra 35 perc között az M85-ös számú autóúton, Rábapatona külterületén. Haladása során – vélhetően mivel a sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg – az útról letérve a szalagkorlátnak ütközött. Az esetet követően az ismeretlen gépkocsivezető a helyszínről adatai hátra hagyása nélkül elhajtott.

Győrben, a Zöld utcában közlekedett ismeretlen sofőr ismeretlen típusú és honosságú gépjárművel 2023. április 9-én 19 óra és 2023. április 11-én 8 óra közötti időben. A jármű vezetője vélhetően nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, és az út mellett, a jobb oldali parkolóhelyen várakozó Skoda Fabia típusú személygépkocsinak ütközött, majd a helyszínről adatai hátra hagyása nélkül hajtott el.

 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hori

A skorpiónak erőteljes energiái vannak

Hetzmann

Hetzmann Béla a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának új elnöke

kvíz

KVÍZ: Melyik földrajzi helyről van szó?

vasút, vonat, MÁV

Ünnepnapi menetrend lesz a vasúton

forint

Ön egy átlagos magyar? Akkor 433 100 forintot vitt haza

hotel

A hotelek szeretik az őszt, tömegek indulnak útnak ilyemkor

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.