Bűnügy és baleset

Harminckét gyanúsított a győri cipős-ügyben, egy orvost is őrizetbe vettek

Győr | Költségvetési csalási ügyben a győri rendőrök fogtak el négy személyt: két orvost, egy cégvezetőt és egy alkalmazottat. Közülük egyet a bíróság letartóztatott, a többiek szabadlábon védekeznek. Az országban több mint hetven nyomozó dolgozik ezen az ügycsoporton. A gyógyászati segédeszközöket gyártó cégek által a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) jogosulatlanul visszaigényelt állami támogatásokkal kapcsolatban a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult büntetőeljárás 2022 novemberében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál.
Új Szó Nálunk

2023. március 3. 08:39

cipős-ügy
Fotó: police.hu

A bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalási ügy nyomozásába azóta már több vármegyei rendőr-főkapitányság is bekapcsolódott. Így Baranya, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar vármegyében is létrejött egy-egy nyomozócsoport, melyek a náluk folyamatban lévő büntetőeljárásokban, gazdasági társaságonként vizsgálják a költségvetést károsító bűncselekményeket. 

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő nyomozásban 2023. február 28-án tartott akcióban több mint hatvan rendőr vett részt, köztük Készenléti Rendőrség munkatársai, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége is, mivel az egyik gyanúsított lakásán engedéllyel tartott vadászfegyverek voltak. Egyszerre egyidőben összesen 10 helyszínen hajtottak végre kutatásokat, és három férfit, valamint egy nőt fogtak el. Egy szegedi és egy nyíregyházi orvost, valamint egy budapesti cég ügyvezetőjét és alkalmazottját, akik mindketten Baranya vármegyei lakosok.     

cipős-ügy
Fotó: police.hu

A nyomozók a gyanúsítottak valamennyi lakcímét, tartózkodási helyeit, a hozzájuk köthető rendelőket, cégtelephelyeket és fióktelepeket is átkutatták, és lefoglaltak minden olyan eszközt és dokumentumot, mely releváns az ügyben. Összesen 24 adathordozóval – köztük mobiltelefonokkal és laptopokkal –, rengeteg irattal, valamint 400 gigabájtnyi lementett adattal távoztak a helyszínekről. Vagyonvisszaszerzés keretében az érintett cég ügyvezetőjétől lefoglaltak még egy quadot, egy gépkocsit, egy motort és egy rakodógépet is.

A gyanú szerint a gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó vállalkozás a jogosulatlanul felírt közel 3 ezer darab gyógycipő után több mint 162 millió forintot igényelt vissza a NEAK-tól. Ebből 930 cipőhöz a fiktív tartalmú vényeket a szegedi orvos írta fel, s ezzel közel 50 millió forinthoz segítette hozzá a céget.

A bizonyítékok alapján a társaság cipői sorozatgyártással és gyenge minőségben készültek. A lábbeliket kapott ügyfeleket pedig senki meg sem vizsgálta, sőt a gyógycipős vényeket felíró orvossal soha nem is találkoztak.

cipős-ügy
Fotó: police.hu

A győri nyomozók mind a négy elfogott személyt gyanúsítottként hallgatták ki üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalással, személyes adattal visszaéléssel és hamis magánokirat felhasználásával. Négyük közül a szegedi orvost bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit időközben a bíróság el is rendelt. A másik orvos, a cégvezető és az alkalmazott szabadlábon védekezik.                

Az egyre kiterjedtebb és komplexebb ügycsoportban, a nyomozócsoportok hathatós munkájának köszönhetően a jövőben további elfogások várhatók - közölte a rendőrség. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
drog és bilincs

Többször is elkapták a drogosan autót vezető férfit

hori

Az ikreknek egy új lehetőség bukkanhat fel

kvíz

KVÍZ: Írja le helyesen, magyarul!

városháza

Ismét közgyűlés lesz a Városházán

Golgota

A forradalom lángja sosem aludt ki

szemét

Szemét egy ügy a pihenőben (VIDEÓ)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.