Bűnügy és baleset

Három tomboló tini ronggyá vert egy fiatalembert (VIDEÓ)

Győr | Durván összevert három fiatalember egy negyediket tavaly februárban egy győri szórakozóhely előtt éjszaka, az esetről mobiltelefonos felvétel készült. Az ügyészség vádat emelt az agresszív tinik ellen.
Új Szó Nálunk

2023. március 7. 11:00

ököl
Illusztráció - Fotó: PxHere

A vádirati tényállás szerint a három vádlott és a sértett is egy győri szórakozóhelyen – a videófelvétel tanúsága szerint az egyetem mellett – töltötte az éjszakát februárban, valamennyien fogyasztottak alkoholt. Hajnalan tört ki a balhé: a hely mellett szóváltásba keveredett a 21 éves sértett a nála fiatalabbakkal: a fiúk 16, 17 és 18 évesek voltak. Körbevették a rangidőst, lökdösni kezdték, földre teperték, egyikük fejbe, egy másik hasba rúgta. 

A sértett csak segítséggel tudott felállni és szédelegve mozgott. A vádlottak pár perc múlva visszamentek hozzá, egyikük ismét megrúgta, társa pedig olyan erővel vágta pofon, hogy újra elesett. 

A bántalmazás következtében a sértett 6-8 hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.  

Az ügyészség a fiatalkorú vádlottak ellen súlyos testi sértés, és csoportosan elkövetett garázdaság miatt emelt vádat. A halmazati szabályok miatt négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. 

Az esetről mobiltelefontos felvétel készült.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
polie

Tucatnyi gyanúsított van már a rendőrkapitány ügyében

sport

Csúcsrangadó a férfi kézilabdában

bíróság

A fellebbezés súlyosabb ítéletet hozott a kábítószerrel kereskedő férfiak ügyében

hori

A halak számára ma fontos lehet az intuíció

traffi

Ma minden traffipax mér, mégpedig ezeken a helyeken

labdarúgás

Huszonöt éves jubileumára új klubépületet kap a győri Üstökös FC

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.