Bűnügy és baleset

Huszonketten a hatszemélyes kisbuszban (VIDEÓ)

Rajka | Kezdetben a gépkocsi szemmel látható túlsúlya, majd később a sofőr zavart tekintete tette felettébb gyanússá a magyar rendszámú autót. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai útját állták és nem engedték tovább a kétséges jeleket láttató autó vezetőjét az M15-ös autópályán, Rajkánál.
Új Szó Nálunk

2023. június 7. 16:00

csempész
- Forrás: NAV

A NAV beszámolója szerint nem zárható ki, hogy a pénzügyőrök egy tragédiának vették elejét az intézkedéssel. Egy 36 éves ukrán férfi ült annak a hatszemélyes kisbusznak a kormánya mögött, amelyben 21 illegális bevándorlót zsúfoltak össze.

A Pozsonyba tartó gépkocsi padlóján 12 férfi, 3 nő és 6 gyermek préselődött egymásnak.

A hosszú ideig tartó utazás a levegőtlen térben akár az utasok rosszullétéhez vagy fulladásához is vezethetett volna, de ennek elejét vették az egyenruhások. A megszeppent utasok a pénzügyőrök kérdéseire afgán állampolgárnak mondták magukat, de okmányaik nem voltak. 

A pénzügyőr járőrök a sofőrt és utasait átadták a hatáskörrel rendelkező Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak.   

Az utasok a rendőri intézkedéskor sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket, a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Az embercsempész ellen büntetőeljárást indítottak. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pad thai

Mit főzzek? Pad thait!

repce

A hűvösebbre fordult időjárás jól jött a mezőgazdaságnak

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

covid

Most vesztésre áll az influenza és a covid

Gáza

Emberi drámák az év legjobb fotóin

szúnyog

Már számolják a szúnyogokat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.