Bűnügy és baleset

Játékfegyverrel próbálta kirabolni a lottózót

Mosonmagyaróvár | A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség vádat emelt egy 25 éves férfi ellen, aki játékpisztollyal akart kirabolni egy helyi lottózót.
Laczó Balázs

2022. június 14. 10:00

pisztoly
A játékpisztoly sem játék - Fotó: Shutterstock

A vádirati szerint a fiatal férfi 2021 decemberében annyira rossz helyzetbe került, hogy már az autóját sem tudta megtankolni, semmi pénze nem volt. Elkeseredésében úgy döntött rablással szerez pénzt. Autójából magához vett egy játékpisztolyt és azzal ment be egy lottózóba, úgy hogy az arcán szájmaszkot viselt.  

Ott a játékfegyvert ráfogta a boltban egyedül lévő 45 éves hölgyre és a pénzt követelte. Laikus számára a játékpisztoly éles lőfegyvernek tűnhetett.  

Az eladó ennek ellenére nem ijedt meg, hanem távozásra szólította fel a támadót és megpróbálta ellökni. A férfi sem engedett, végül ő lökte el a sértettet, aki segítségért kiabált. Ekkor lépett be két személy az üzletbe, és ettől a vádlott végül elmenekült, anélkül, hogy bármit megszerzett volna. 

A büntetett előéletű, letartoztatásban lévő támadó az ügyészség fegyveresen elkövetett rablás kísérletével vádolja, ezért vele szemben tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható. Az ügyészség fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását javasolta, valamint indítványt tett arra, hogy a vádlottat kötelezze a bíróság a közel 1,5 millió forintos bűnügyi költség viselésére, mely magában foglalja a genetikai szakértő díját is.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
lehűlés

Hidegfront hoz esőt és lehűlést

Gyirmót

Győzelmével ismét lépett egyet előre az ETO

kvíz idegen

KVÍZ: Delíriumban randalírozott

gomba

Mit főzzek? Gombát!

szlovákia

Egyre messzebbről járnak vásárolni a szomszédba

weltauto

Nem igazán értékállók az elektromos autók

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.