Bűnügy és baleset

Kislányt gyaláztak meg sorozatban

Magyarország | A Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványozta az apa büntetésének a súlyosítását abban az ügyben, amelyben négy felnőtt éveken át szexuálisan zaklatott egy kiskorú lányt.
Új Szó Nálunk

2023. május 18. 16:00

agresszió
Ritka gusztustalan cselekménysort kellett elszenvednie a kislánynak - Fotó: shutterstock

A jogerős ítélet szerint az édesapa a tizenhárom éves lányával 2017 nyara és 2018 nyara között, legalább hat alkalommal végzett szexuális cselekményt. Részben ezzel egyidőben, 2019 tavaszáig a kislány bátyja pedig három alkalommal, erőszakkal létesített szexuális kapcsolatot a testvérével. 

A gyermek beszámolt a vele történtekről az édesanyjának, aki felelősségre vonta a családtagokat, de semmi mást nem tett. 

A kislány családjának egy jó ismerőse, már a kislány tizenkettedik életévének betöltése előtt is folytatott szexuális viszonyt a gyermekkel, oly módon, hogy alkoholt itatott vele, aki ettől elbódult, azaz védekezésre képtelen állapotba került. A férfi a szexuális cselekményeket havi rendszerességgel 2019 áprilisáig folytatta. Előfordult olyan alkalom is, hogy abban részt vett a férfi szeretője is. 

A gyermek a helyzetét reménytelennek érezte, ezért 2019. április 27-én megszökött otthonról. Ezt követően őt és a húgát is kiemelték a családból. A cselekmények következtében a kislány érzelmi, erkölcsi, pszichés fejlődése súlyosan sérült. 

Az anya a lányának érdemi segítséget nem nyújtott, őt nem védte meg a családtagokkal szemben, hatósághoz nem fordult, ezzel elkövette a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét. Vele szemben egy külön eljárásban végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki. 

A Székesfehérvári Törvényszék az apát folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Emellett végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzhetné. Szülői felügyeleti jogát két kiskorú lánya vonatkozásában megszüntette. 

Az ítélet ellen az ügyész az apa vonatkozásában súlyosításért fellebbezett. 

A másodfokú eljárásban a bíróság 2023. május 16-án kihirdetett ítéletében a fellebbviteli főügyészség álláspontjával egyetértett, az apa büntetésének a tartamát 6 évre felemelte. 

A testvér 7 év 6 hónap és a család férfi ismerősének 12 év fegyházbüntetése, valamint szeretőjének 2 év börtönbüntetése is jogerős. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzin

Keddtől ismét drágább a tankolás

sport

Egy nap friss foci nélkül

kvíz

KVÍZ: Könnyű, mint az ólommadár

tűz

Idén eddig 482 tűzoltóautót riasztottak lakástűzhöz

cigi

Tizenkétezer karton cigi a konvojban (VIDEÓ)

útfelújítás

Itt figyeljen fokozottan, lezárások lesznek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.