Bűnügy és baleset

Leszakította a sorompót, majd elhajtott – Ki látta?

Nagyszentjános | A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen sofőr beazonosítása végett.
Új Szó Nálunk

2023. július 20. 11:00

sorompó
- Forrás: NAV

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 08010/1748/2023. bűnügyi számon eljárást folytat vasúti közlekedés biztonsága elleni vétség elkövetésének gyanúja miatt. 

Egy ismeretlen személy ismeretlen gépjárművel közlekedett 2023. április 28-án 15 óra körül Nagyszentjánoson. A Fő úton az 1-es számú főútvonal felől a Banai út irányába hajtott. A vasúti átjáróhoz érve figyelmen kívül hagyta a lámpa tilos (piros) jelzését és át akart hajtani síneken. Manővere során azonban a már mozgásban lévő csapórúdnak ütközött, amely letört. Az ismeretlen elkövető ezt követően elhajtott a helyszínről. 

A sofőr cselekményével veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát. 

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a Győri Rendőrkapitányság kéri, hogy aki látta a balesetet, vagy arról bármilyen adattal rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Győr, Szövetség utca 17. szám), vagy hívja a 06-96/520-092 illetve a 06-96/520-094-es telefonszám valamelyikét. 

Továbbá névtelensége megőrzése mellett bejelentés tehető a nap 24 órájában elérhető Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában, a 06-96-417-329-es hívószámon. Jelentkezni lehet még a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámon, valamint a 112-es díjmentes segélyhívó számokon is. 

sorompó
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

Futottag még meccsek jutottak mára

ősz

Folytatódik a napsütéses, őszi idő

KVÍZ

KVÍZ: A renegát ignorálja a bürokráciát

lopás

Pancser tolvaj félmeztelenül, ütvefúróval (VIDEÓ)

hori

A bika fontos döntés előtt áll

horgász

Kiadták az egymilliomodik horgászengedélyt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.