Bűnügy és baleset

Magyarországon ölte meg a szlovák férfi a párját – elképesztő brutalitással

Magyarország/Szlovákia | A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a szlovák férfival szemben, aki 2021 májusában, Esztergomban olyan súlyosan bántalmazott egy szlovák nőt, hogy a nő belehalt a sérüléseibe.
Új Szó Nálunk

2022. november 7. 11:30

ügyészség
Fotó: Pexels

A vád szerint a vádlott és a sértett 2021 májusában a szlovákiai Párkányból Esztergomba ment, majd együtt járták a város utcáit. A kábítószer hatása alatt álló vádlott ismeretlen okból előbb veszekedést provokált a sértettel, majd a lényegesen gyengébb fizikumú nőt az előzetes szóváltást követően bántalmazta, megragadta a nyakát, többször az arcán, a fején, valamint a felsőtestén megütötte, mellkasát megtaposta úgy, hogy a sértett a bántalmazások következtében néhány percen belül elhalálozott. 

Ezután a vádlott a nőt a közelben található vízelvezető árokhoz vitte, testét az árokba gurította, majd elfogásáig Esztergom város területén bujkált. 

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a férfival szemben a Tatabányai Törvényszékre és a vádiratban indítványt tett arra, hogy a törvényszék életfogytig tartó fegyházbüntetést, valamint közügyektől eltiltást szabjon ki vele szemben, továbbá utasítsa ki őt Magyarország területéről. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
ETO

Telt házas lesz a zöld-fehér rangadó

kvíz

MESTERKVÍZ LXXVII.: Eiffeltől az állatorvosig

SZE

Programok a hídépítés jegyében

sport

Ez az el clasico napja

óra

Vasárnap hajnalban ugrik a mutató

töltő

Kónyban és Sopronban is lehet támogatott e-töltőállomás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.